Peterhansel nyert, Alonso 6. a Dakar hatodik szakaszán

A 2020-as Dakar-rali hatodik szakaszát is Stephane Peterhansel nyerte, ezzel az X-raid Mini sorozatban hatodik szakaszgyőzelmét szerezte meg. Peterhansel mögött Sainz és Al-Attiyah végzett, míg Fernando Alonso hatodik lett.

#302 JCW X-Raid Team: Stephane Peterhansel

Fotót készítette: A.S.O.

Stéphane Peterhansel és Carlos Sainz volt a leggyorsabb a Dakar-rali hatodik szakaszán – a két Minivel versenyző pilótát 1 perc 21 másodperc választotta el egymástól a 477 km-es szakaszon.

A top-3-ba még a Toyotával versenyző Nasser Al-Attiyah fért be, ő 3 perc 22 másodperccel maradt el Peterhanseltől, Yazeed Al Rajhi pedig 6 perc 42 másodperces lemaradással negyedik lett.

Mathieu szerezte meg az ötödik helyet, míg a kétszeres F1-es világbajnok, Fernando Alonso szűk 8 perces lemaradással hatodik lett.

További híreink:

Az összetettben ötödik pozícióban álló Orlando Terranova szempontjából nem alakult jól a szakasz, ugyanis 13 perces lemaradással kilencedik lett, így pedig Al Rajhi növelni tudta az előnyét vele szemben.

Összetettben továbbra is Sainz áll az élen, őt Al-Attiyah követi 7 perc 46 másodperces lemaradással, majd Peterhansel következik 16 perc 18 másodperces hátránnyal. Alonso a 16. helyre jött fel, az ő hátránya 3 óra 18 perc.

Szombaton szünetel a Dakar-rali, az események vasárnap fognak folytatódni, ahol a leghosszabb szakasz vár a versenyzőkre: Wadi ad-Dawasri és Rijád között 546 km-t kell majd teljesíteniük.

A hatodik szakasz eredménye:

  # Versenyző Autó Idő Lemaradás
1 302 PETERHANSEL STÉPHANE MINI 04:27:17 00:00:00
2 305 SAINZ CARLOS MINI 04:28:52 00:01:35
3 300 AL-ATTIYAH NASSER TOYOTA 04:30:39 00:03:22
4 309 AL RAJHI YAZEED TOYOTA 04:33:59 00:06:42
5 315 SERRADORI MATHIEU CENTURY 04:34:27 00:07:10
6 310 ALONSO FERNANDO TOYOTA 04:35:13 00:07:56
7 307 TEN BRINKE BERNHARD TOYOTA 04:36:54 00:09:37
8 304 DE VILLIERS GINIEL TOYOTA 04:38:05 00:10:48
9 311 TERRANOVA ORLANDO MINI 04:40:39 00:13:22
10 324 SEAIDAN YASIR MINI 04:45:57 00:18:40
11 314 VAN LOON ERIK TOYOTA 04:52:42 00:25:25
12 301 ROMA NANI BORGWARD 04:53:02 00:25:45
13 322 HAN WEI 2WD 04:53:04 00:25:47
14 330 LACHAUME PIERRE PEUGEOT 04:54:53 00:27:36
15 306 PROKOP MARTIN FORD 04:57:40 00:30:23

A 2020-as Dakar összetett állása:

  # Versenyző Autó Idő Hátrány Büntetés
1 305 SAINZ CARLOS MINI 23:33:05 00:00:00 00:00:00
2 300 AL-ATTIYAH NASSER TOYOTA 23:40:51 00:07:46 00:03:00
3 302 PETERHANSEL STÉPHANE MINI 23:49:23 00:16:18 00:00:00
4 309 AL RAJHI YAZEED TOYOTA 24:09:51 00:36:46 00:02:00
5 311 TERRANOVA ORLANDO MINI 24:16:57 00:43:52 00:00:00
6 315 SERRADORI MATHIEU CENTURY 24:23:24 00:50:19 00:02:00
7 304 DE VILLIERS GINIEL TOYOTA 24:28:44 00:55:39 00:00:00
8 307 TEN BRINKE BERNHARD TOYOTA 24:46:01 01:12:56 00:00:00
9 324 SEAIDAN YASIR MINI 25:33:14 02:00:09 00:00:00
10 312 VANAGAS BENEDIKTAS TOYOTA 26:11:29 02:38:24 00:20:00
11 330 LACHAUME PIERRE PEUGEOT 26:17:19 02:44:14 00:20:00
12 320 CHABOT RONAN TOYOTA 26:20:31 02:47:26 00:00:30
13 335 PÉLICHET JÉRÔME OPTIMUS 26:22:07 02:49:02 00:00:00
14 306 PROKOP MARTIN FORD 26:23:04 02:49:59 00:00:00
15 322 HAN WEI 2WD 26:26:25 02:53:20 00:00:00
16 310 ALONSO FERNANDO TOYOTA 26:51:16 03:18:11 00:00:00

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rengeteg kép a 2020-as Dakar Raliról: folytatódik a küzdelem
Következő cikk Alonso nem zárja ki, hogy az egyik nap végén a TOP-3-ban legyen a Dakaron

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország