Oscar Piastri szerezte meg az F2 monzai pole-pozícióját, Svarcman nincs a top 10-ben

A Prema ausztrál versenyzője, a bajnoki éllovas Oscar Piastri remek formában tért vissza az F2 monzai fordulójában a hosszú szünetről, míg csapattársa, Robert Svarcman ismét igen gyenge időmérős eredményt ért el.

Oscar Piastri szerezte meg az F2 monzai pole-pozícióját, Svarcman nincs a top 10-ben

Az időmérős sort Theo Pourchaire vezette, a nap első mért köre pedig 1:33.205 volt – amivel az első mért körök után csak a 10. helyet foglalta el, miután az élre kisebb meglepetésre Ralph Boschung állt, a délelőtti szabadedzésen leggyorsabb Dan Ticktum előtt.

Az első „etap” végén azonban fantasztikus kört rakott össze Oscar Piastri: a bajnoki pontversenyt vezető ausztrál versenyző több, mint 2 tizedet adott mindenkinek a 2. szektorban, ezt az előnyét pedig meg is tudta tartani a célvonalig, míg a bajnoki pontversenyben előkelő helyet elfoglaló Csou csak a 8., Svarcman csak a 9. helyet foglalta el az időmérő első mért körei után.

A második mért körök előtt, 10 perccel az időmérő vége előtt azonban az F2-es mezőnyben is elkezdődött az a híres szerencsétlenkedés, amely 2019-ben is röhejessé tette az F1 időmérőjét: Lawson „elfékezte” az első kanyart, többen két melegítő kört teljesítettek, és hogy a sor végére kerüljenek, a bokszutcán hajtottak át a célegyenes helyett.

 

A taktikázás egyértelműen nem tetszett Ticktumnak, aki nem is javított az első mért körén, míg Csou, Boschung, és Pourchaire is faragott az idején.

Az óriási szélárnyék vonatban szinte mindenki javított, azonban a leggyorsabb kört ismét Piastri autózta meg, 41 ezredet adva Jehan Daruvalának. A Red Bull-junior mögött Piastri legnagyobb bajnoki riválisa, Csou Kuan-jü (Guanyu Zhou) végzett, a negyedik helyet pedig a múlthéten a DTM mindkét osztrák versenyét megnyerő Liam Lawson szerezte meg.

Boschung egy remek 6. helyet szerzett az F1-es szereplésre is esélyes Theo Pourchaire előtt, a 10. helyen – ezzel pedig a holnapi fordított rajtrácsos futamon az első rajtkockát megszerezve – az a David Beckmann végzett, akivel kapcsolatban még az is kérdéses volt, hogy folytatni tudja-e az F2-es pályafutását, miután kirakta őt a Charouz.

Csalódást keltő teljesítmény nyújtott azonban Robert Svarcman: az orosz Ferrari-junior csak a 12. helyet szerezte meg, több, mint 7 tizeddel elmaradva csapattársa, Piastri mögött.

Helyezés Versenyző Csapat Idő Hátrány Intervallum
1 Australia Oscar Piastri Italy Prema Powerteam 1'32.199    
2 India Jehan Daruvala United Kingdom Carlin 1'32.240 0.041 0.041
3 China Guan Yu Zhou United Kingdom UNI-Virtuosi 1'32.256 0.057 0.016
4 New Zealand Liam Lawson United Kingdom Hitech Racing 1'32.383 0.184 0.127
5 Brazil Felipe Drugovich United Kingdom UNI-Virtuosi 1'32.409 0.210 0.026
6 Switzerland Ralph Boschung Spain Campos Racing 1'32.553 0.354 0.144
7 France Theo Pourchaire France ART Grand Prix 1'32.586 0.387 0.033
8 United Kingdom Dan Ticktum United Kingdom Carlin 1'32.641 0.442 0.055
9 Estonia Jüri Vips United Kingdom Hitech Racing 1'32.675 0.476 0.034
10 Germany David Beckmann Spain Campos Racing 1'32.699 0.500 0.024

Verstappent a visszatérő Albonról kérdezték

megosztás
hozzászólás
A Lotus visszatér a GT-versenyzés világába az Emira GT4-gyel

Előző cikk

A Lotus visszatér a GT-versenyzés világába az Emira GT4-gyel

Következő cikk

Óriási káosz az F2 első monzai versenyén, Theo Pourchaire fantasztikus versenyzéssel győzött

Óriási káosz az F2 első monzai versenyén, Theo Pourchaire fantasztikus versenyzéssel győzött
Hozzászólások betöltése