Őrült videón a Ford új WRC-autója

2022-től kezdve a WRC is hibriddé válik, hiszen jönnek az új szabályok szerint épült versenygépek. Azokat már mindegyik gyártó javában teszteli, a Ford pedig most megadta a módját új modelljük bemutatásának.

Ford Puma Rally1, Adrien Fourmaux

Ford Puma Rally1, Adrien Fourmaux

Ford

A Ford hosszú idő után leváltja a Fiestát, és helyette most a Pumával áll majd rajthoz a legrangosabb rali-világbajnokságban, az autókat pedig már hibrid motorok fogják hajtani, hogy a sorozat is elinduljon a fenntarthatóság útján.

Az igazán szórakoztatóra sikerült videóhoz nem kell sok kommentárt hozzáfűzni, a volánnál az M-Sport versenyzőjét, Adrien Fourmaux-t láthatjuk, aki bemutat néhány Ken Blockra hajazó driftelést is.

További híreink:

A WRC következő idénye egyébként a szokásoknak megfelelően a Monte-Carlo-ralival fog elindulni január 20-án, és kíváncsian várhatjuk, hogy melyik gyártónak sikerül majd a legjobban az új autója.

 

Emellett azt is érdekes lesz látni, hogy melyik páros lesz képes elhódítani a címet, miután Sebastien Ogier és Julien Ingrassia a nyolcadik bajnoki győzelmük után már nem vesznek részt az idény minden állomásán.

Pár év, és a Superbike is Magyarországra látogathat

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 2024-től jöhet Magyarországra a Superbike Világbajnokság mezőnye
Következő cikk Rosberg csapata legyőzte Hamilton csapatát az Extreme E történetének első szezonjában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország