Óriási káosz az F2 első monzai versenyén, Theo Pourchaire fantasztikus versenyzéssel győzött

Ahogyan arra számítani lehetett egy majdnem 2 hónapos kihagyást követően, elképesztően kaotikus versenyt hozott az F2 első monzai sprintfutama. Csou Kuan-jü csökkentette a lemaradását Piastrihoz képest, Christian Lundgaard és Liam Lawson óriási felzárkózást mutatott be.

Theo Pourchaire,  ART Grand Prix

Theo Pourchaire, ART Grand Prix

Formula Motorsport Ltd

Nem indult problémamentesen az F2 első versenye: a beugrós Jake Hughes lefulladt a rajtrácson, így csak a bokszutcából rajtolhatott el. Anrajtot nem kapta el jól az élről rajtoló David Beckmann, és a vezetést átvette tőle Jüri Vips.

A drámára pedig csak a 2. kör elejéig kellett várnunk: Theo Pourchaire támadta a 3. helyét Dan Ticktumot, azonban mindketten elrontották a féktávot: a francia átvágott a rázóköveken, míg Ticktum próbált a pályán maradni, ez azonban azt jelentette, hogy a mozdulatára nem számító Felipe Drugovich hátulról felöklelte – a brit pilóta pedig nem is tudta folytatni a versenyt.

 

A rövid biztonsági autós fázist követően az 5. körben folytatódott verseny, és Pourchaire úgy tűnik, vonzotta a bajt: Liam Lawson törte meg rajta az első szárnyát – „szerencséjére” azonban jött a virtuális biztonsági autó, miután a szárnycseréje után Felipe Drugovich a hideg gumikon eldobta az autóját az Ascari sikánban.

 

Az újraindítást követően a 6. helyért csatázva egymásra talált a két Prema: a rossz időmérője után Svarcman pedig kirakta a könyökét, és kiterelte a bajnoki éllovas csapattársát a kavicságyba.

A 10. körben a káosz tovább folytatódott: Vips nem tudott ellépni az élen, Pourchaire nagyon keményen támadta, azonban a biztonsági autó ismét közbeszólt: az Ascari kijárata újabb áldozatot szedett: Roy Nissany forgott meg, és majdnem elkaszálta Piastrit is, aki így veszített egy újabb pozíciót a 19. helyről rajtoló, de elképesztő felzárkózást bemutató Christian Lundgaarddal szemben.

 

A 14. körben újraindulhatott a verseny, Vipsnek pedig továbbra is figyelnie kellett a visszapillantó tükrét: Pourchaire az újraindítást követő második körben már meg is előzte a szenvedő észt pilótát, akit a következő körben már Csou támadott.

A 18. körig tudta tartani a dobogós helyezését Vips: brutálisan elfékezte az első kanyart, így a második helyre Csou, a 3. helyre Svarcman zárkózott fel – aki azonban kapott egy 5 másodperces büntetést, miután a rajtnál szabálytalanul kiszélesítette a pályát, amivel előnyt szerzett.

 

Pourchaire-t már nem tudta elkapni Csou, a 18 éves francia pilóta brutális előnyt autózott ki, a 3. helyet pedig az a Christian Lundgaard szerezte meg, aki a 19. helyről rajtolt ma. Piastri végül nem bukott sok pontot Csouval szemben, és a 4. helyet szerezte meg, és Lundgaard mellett egészen elképesztő felzárkózást mutatott be Liam Lawson is: a szárnycseréje után, a mezőny végéről is az 5. helyre jött fel.

Az élről a mai második sprintfutamon ismét David Beckmann rajtolhat az élről, miután Jüri Vipshez hasonlóan visszacsúszott a mezőnyben a folyamatos biztonsági autós fázisok után.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Oscar Piastri szerezte meg az F2 monzai pole-pozícióját, Svarcman nincs a top 10-ben
Következő cikk Ilott 2022-es IndyCar-szereplése „megbeszélés alatt” áll

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország