Nyikita Mazepin a Selyemút Ralin aratott sikert
A korábbi F1-es versenyző Nyikita Mazepin a Selyemút Ralin vesz részt, ahol a hetedik szakaszon ő győzedelmeskedett, amivel átvette a vezetést a kategóriájában.

Nyikita Mazepin szerződését azt követően bontotta fel a Haas, hogy az orosz-ukrán háború kitörésének következtében megszabadult névadó szponzorától, az Uralkalitól az amerikai istálló, az orosz pilóta pedig ülés nélkül maradt.
Mazepin viszont azóta újra versenyez, jelenleg a Selyemút Ralin áll rajthoz, ahol ő tudott győzni a hetedik szakaszon a T3-as kategóriában, ezzel pedig összetettben is átvette a vezetést a Snag Racing Teammel.
„Nagyon jól érzem magam. Eddig mind a nyolc nap nagyon különböző volt az összes többitől. Tehát minden nap egy új teszt, de minden pozitív” – mondta Mazepin a spanyol Marca tudósítása szerint.
Idén a Selyemút Ralin nagyrészt orosz és fehérorosz versenyzők indulnak, míg a korábbi években sokkal erősebb volt a mezőny, többek között olyan klasszisok is részt vettek már, mint idősebb Carlos Sainz és Nasser Al-Attiyah.
Hamilton Leclerc-nek: „Nem akarlak eltalálni és a bukótérbe küldeni”
A leggyorsabb F1-es autók, amik sosem nyertek világbajnokságot!
Jenson Button esetét idéző botrány az IndyCarban Alex Palou körül
Kiss Norbi óriási előnnyel szerzett pole-t a Nürburgringen!
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.