„Nemzeti üggyé vált” a motorsportokban remeklő magyar fiatalok támogatása
2023 május 9-én jelentette be a HUMDA a Puskás Arénában tartott sajtótájékoztató keretein belül, hogy melyik 29 fiatal magyar versenyző részesül az előttünk álló időszakban a HMA Hungarian Motorsport Academy – Nemzeti Motorsport Akadémia támogatásában.
Kisebb arculatváltáson esett át a HUMDA szakmai akadémiája, így a 2023-as szezontól már a Hungarian Motorsport Academy, Nemzeti Motorsport Akadémia néven fogják szakmailag és pénzügyileg támogatni.
Az arculatváltás mögött azonban ugyanaz a szakmai stáb dolgozik azon, hogy évről évre kiválasszák, monitorozzák a magyar fiatalok fejlődését: Michelisz Norbert Túraautó Világkupa-győztes, Talmácsi Gábor gyorsaságimotoros-világbajnok, Matics Zsolt, a Fit4Race teljesítménymérnöke és Kálmán Péter, a HMA szakmai vezetője.
Weingartner Balázs elnök-vezérigazgató elmondása szerint részben az indokolta az arculatváltást, hogy a magyar fiatalok kiváló motorsport eredményei alapján „nemzeti üggyé” vált a fiatalok támogatása.
Azt ugyanakkor elismerte, hogy még hosszú évek munkája szükséges ahhoz, hogy az akadémiai rendszer önfenntartóvá váljon és olyan szakmai keretrendszerré váljon, amely stabilan el tudja juttatni a magyar fiatalokat a „megfelelő” profi versenysorozatok kapujáig.
Michelisz Norbert hozzátette, hogy az igazgatóság felé nekik is komoly szakmai elvárásaik vannak, és rámutatott arra, hogy Magyarországon egyelőre a lehetetlen pusztán szakmai alapon dönteni arról, hogy ki érdemes az akadémia támogatására.
„Szülőként egyre jobban szívemen viselem azt, hogy egyre több fiatal van, akik vagy a szakmai vagy az anyagi támogatás híján nem tudják véghez vinni a terveiket” – mondta Michelisz, aki az akadémia céljának azt tűzte ki, hogy 2025-26-ra egy pusztán empirikus követelményrendszer alapján dönthessenek az akadémiai támogatásra érdemes versenyzőkről.
A Széchenyi István Tudományegyetemért Alapítvány tulajdonában álló HUMDA által koordinált Hungarian Motorsport Academy tehetséggondozó programban támogatott versenyzők szakáganként:
Autósport:
Gokart:
Gáspár Benett
Gender Tamás
Hideg-Szikszai Ádám
Krepcsik Áron
Molnár Martin
Zsebő Marcell
Túraautó:
Bucsi Attila
Losonczy Levente
Rally:
Csomós 'Mixi' Miklós
Hangodi Bendegúz
Herczig Patrik
László Martin
Rallykrossz:
Benyó Máté
Motorsport:
Gyorsasági:
Farkas Kevin
Görbe Soma
Kovács Bálint
Kovács Zoltán
Molnár Gergő
Számadó Máté
Varga Tibor Erik
Vincze Martin
Motokrossz:
Katona Áron
Pergel Bence
Técsi László Márk
Zanócz Noel
Enduro:
Liszka Roland Noel
Szőke Márk
Zsigovits Norbert
Supermoto:
Surányi Balázs
Csapattámogatás: Révész Racing
Támogatott szövetségek: MNASZ, MAMS
Schumacher: Hamilton ruháin is látszik, hogy minden figyelmet magának akar
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.