Némi aggódás Schumacher karrierje körül: a számok nem hazudnak

Michael Schumacher fiát, Micket mindenki az F1-be várja, ám idén még csak az első évét teljesítette az F2-ben. Ám hogy mi várhat a legenda fiára, nehéz megjósolni, de a számok nem hazudnak.

Mick Schumacher, Prema Racing

Mick Schumacher, Prema Racing

Joe Portlock / Motorsport Images

Michael Schumacher hétszeres világbajnokként csúcstartó az F1-ben, fia, Mick Schumacher pedig idén érkezett el a száguldó cirkusz előszobájába. Mick a Ferrari akadémiájának a tagjaként szerepelt idén, de a jövőt illetően kicsit elbizonytalanítóak a számai, összevetve azokkal, akik hasonló helyzetből indultak a közeljövőben.

Természetesen a Schumacher név könnyebbséget, de nehezítést is jelenthet, mindenesetre nagy felelősséggel jár. Charles Leclerc és George Russell karrierje hasonlóképpen indult, és alakult eddig, Leclerc 2016-ban lett a GP3 tagja, és azonnal címet is nyert. Innen vezetett az útja az F2-be, ahol szintén azonnal csúcsra ért.

Russell ugyanezt az utat egy év késéssel járta be, és ha tudjuk, hogy Leclerc már a világbajnoki címért küzdő Ferrari tagja az F1-ben, fényes jövőt jósolhatnánk a britnek is a Mercedes juniorjaként. Idén mindenesetre Robert Kubica ellen már tudott bizonyítani.

Még több hír:

Nyilván valami hasonló forgatókönyvet szeretne Mick Schumacher is követni, ám a számok egyelőre nem ígérnek hasonlóan gyorsan fejlődő karriert. A német az utolsó bajnoka lett az F3 európai versenyének a Prema csapatával tavaly, amellyel Leclerc is bajnok lett az F2-ben.

Schumacher maradt is az olaszokkal, de az F2-es debütáló éve már korántsem lett kimagasló. Egyszer jutott dobogóra, igaz, Magyarországon rögtön futamgyőzelmet is ünnepelhetett. És bár megmutatta néhány szituációban a kvalitását, első szezonjában meg sem közelítette Leclerc vagy Russell teljesítményét.

Korábban pedig mindössze két olyan versenyző volt, amely a GP2/F2-es siker után világbajnok tudott lenni az F1-ben is, Nico Rosberg és Lewis Hamilton, ráadásul mindketten első GP2-es évükben bajnokok lettek. De az sem garancia persze, hogy valaki megnyeri az F2 trófeáját, és aztán helye lesz az F1-ben, Stoffel Vandoorne rekordkülönbséggel nyerte az F2-t 2015-ben, aztán két évig csak szenvedett az F1-ben, mielőtt távozni kényszerült.

Igaz, Vandoorne sem elsőre nyert a GP2-ben, igaz, elsőre nem 12. lett, mint Schumacher, hanem azonnal második. Mindenesetre Schumachernek második évében, ha nem is muszáj bajnoknak lennie, már kénytelen lesz jóval többet mutatni, ha valóban apja nyomdokaiba szeretne lépni.


Lewis Hamilton ismét két kerékre váltott, ezúttal a Valentino Rossival végzett cserének köszönhetően próbálhatta ki a Yamaha MotoGP-gépét.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLaren meggondolja, hogy nyisson-e újabb sorozat felé
Következő cikk A WEC új, különleges gumikat kap a Goodyear-től, hogy az LMP2 lassabb legyen, mint a Hypercar

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország