Sajtóközlemény

Műszaki hiba ellenére szerzett értékes pontokat Pergusában Losonczy Levente

Műszaki hiba hátráltatta, de így is értékes pontokat gyűjtött Losonczy Levente az elmúlt hétvégén a túraautós TCR Italy sorozatnak, azaz az olasz bajnokságnak a második fordulóján, a szicíliai Enna Pergusa versenypályán, ahol a 25 fős mezőnyben végül egy 8. és egy 10. helyet szerzett.

aci_pergusa_240608_094734_AL2_5614

A Hungarian Motorsport Academy 21 éves pilótája az időmérő edzésen a pályaspecifikus műszaki gonddal küzdve a 17. rajtkockát szerezte meg, az első versenyen pedig már a második körben újfent előjött autóján a technikai probléma, ennek ellenére 7 pozíciót sikerült javítania és 10. lett. 

„Igazából az egész hétvége nagyon nehéz volt a számunkra, mert előjött egy olyan, kizárólag erre a pályára jellemző műszaki hiba, amire nem számítottunk és nem is igazán tudtunk felkészülni rá. Valójában egy edzés alatt kellett volna megtanulnom a pályát és megismerkednem vele, mert szombaton szinte egyetlen kört sem tudtam megtenni a probléma miatt” – mondta az ALM Motorsport Hondájával versenyző Losonczy Levente. 

 

„Értelemszerűen így nem igazán sikerült felkészülni megfelelően az időmérő edzésre, ráadásul ott is a gyors köröm közepén előjött a hiba, ezzel együtt kellett befejezni, így lett egy 17. hely belőle, ami soha nem ideális” – mesélte Losonczy Levente, aki aztán az első futamon hét pozíciót javított és tizedikként intették le.

„Itt az olasz bajnokságban nem túl jó ennyire hátulról rajtolni, mert a középmezőnyben elég komoly daráló szokott kialakulni. Éppen emiatt nagyon koncentráltam a rajtra, és szerencsére sikerült jól elrugaszkodnom, meg is volt a tempóm, viszont két kör után újfent előjött a már említett műszaki hiba, úgyhogy onnantól az volt a lényeg, hogy okos versenyzéssel célba érjek, mert a legfőbb az volt, hogy a lehető legtöbb pontot meg tudjam szerezni” – nyilatkozta Losonczy Levente.

További híreink:

„A második verseny rajtjánál volt egy kisebb baleset előttem, és arra számítottam, hogy kilöknek egy autót elém, ezért elrántottam a kormányt jobbra és levágtam a pályát. Vissza kellett sorolnom, de ugyanoda tudtam visszajönni, ahol voltam. Ezután légüres térben köröztem, előttem és mögöttem is messze voltak az ellenfelek, de a biztonsági autós szakaszban ezek a különbségek eltűntek. Az újraindításnál aztán el kellett kerülnöm egy ütközést, mert az előttem lévő versenytárs elrontotta a féktávot és ahogy visszatért a pályára ott eltalált volna, ha nem megyek a fűre.”

„Emiatt veszítettem két helyet, de úgy gondolom, hogy tempóból az ötödik pozíció meglehetett volna, helyette maradt a nyolcadik. Ez egy ilyen hétvége volt, el kell fogadni, hogy ebben a sportágban előfordul az ilyesmi, de köszönöm a csapatnak a kitartó munkát, innen folytatjuk” – mondta a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által létrehozott és működtetett Hungarian Motorsport Academy utánpótlás-nevelési rendszer versenyzője, aki az év elején bekerült a JAS Motorsport által működtetett, úgynevezett Driver Development Programba (DDP). Ennek keretében számos, az autóversenyzéshez szorosan kapcsolódó területen fejlődhet, miközben fejlesztőpilótája a JAS által üzemeltetett versenyautóknak is.

A TCR Italy idénye több mint egy hónapnyi szünet után, július 12. és 14. között folytatódik Mugellóban.

Eközben a Red Bull szándékosan vállalta Perez büntetését, míg egyre valószínűbb, hogy ajtót mutatnak az F1-es pilótának.

 

Kép: AL Motorsport Photography

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk IndyCar: a Penske mindent vitt Road Americán, Power két év után nyert futamot
Következő cikk Műszaki gondjai ellenére helyt állt Portimaóban Hideg Ádám

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország