Monger megállíthatatlan: első győzelmét aratta amputációja után

A fiatal autóversenyző a Pau Grand Prix Euroformula Open versenyén diadalmaskodott a számára átalakított versenygéppel.

Billy Monger and Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Fotót készítette: JEP / Motorsport Images

Billy Monger két éve a brit Formula 4-ben szenvedett nagyon súlyos balesetet, amelynek következtében mindkét lábát térd alatt amputálni kellett. A fiatalember azonban nem adta fel versenyzői álmait, és vasárnap bebizonyosodott, hogy nem hiába. Monger a 11. helyen kvalifikálta magát, ráadásul nagyot kockáztatott, mert az esős körülmények között is sima gumikkal küzdött.

A futamon sokáig Julian Hanses haladt az élen, 14 körön át nem sikerült letaszítani az első helyről, amikor a Red Bull-lal versenyző Liam Lawson került elé. Közben a Motorpark versenyzője nem váltott, és a slick gumikkal folyamatosan zárkózott fel. Közben az élen baleset történt, Monger pedig remek versenyzéssel az élre állt, és végül 1.121 másodperccel verte Nicolai Kjaergaardot.

Még több hír:

Monger tavaly tért vissza a pályára a BRDV Brit Formula 3 elmúlt szezonjában, ahol a dobogóra is felállhatott, és végül a hatodik lett összetettben. Idén is szeretett volna a Formula 3-ban versenyezni ám végül az Euroformula Open sorozata mellett döntött.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Guerrieri nyerte a második futamot, Michelisz 7. lett
Következő cikk DRÁMA: Alonso hajszállal lemaradt az Indy 500-ról (VIDEÓ)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország