Mick Schumachernek nagy céljai vannak a WEC-ben

Mick Schumachernek a partvonalról kellett végignéznie a 2023-as szezont, 2024-ben azonban pályára gurulhat, még ha nem is a Forma-1-ben, hanem a WEC-ben. Ettől még azonban merész célt tűzött ki maga elé: a Le Mans-i 24 órás verseny megnyerését.

Mick Schumacher, Alpine

Schumacher azután lett a Mercedes tartalék- és tesztpilótája, hogy a Haastól elküldték, abban a reményben, hogy esélye nyílik visszatérni a Forma-1-be, ez azonban nem történt meg, ezért a hosszútávú versenyek világába vált.

Októberben szerepelt egy teszten az Alpine hiperautójával, egy hónappal később pedig alá is írt a WEC francia újoncához. Most így nyilatkozott a lehetőségről: „Nagyon más vezetni ezt az autót, nem fogok hazudni, nagyon nehézkes, teljesen más érzés. Talán néha egy kis klausztrofóbiám is van benne, mert először nem látom a kerekeket verseny közben és nem csap az arcomba a szél.”

Arra a kérdésre, hogy ez a teszt döntő volt-e abban, hogy az Alpine-hoz szerződött, így válaszolt: „Nyilván teljesen más volt, de nem mondanám, hogy ez döntött. Már eleve azon a ponton voltam, hogy el akartam kötelezni valahova magam, ha a Forma-1-ben nincs esélyem, mert most rengeteg gyártó ugrik be a WEC-be.”

„A Le Mans-i 24 órás verseny mindig is rengeteg pilóta célpontja volt, manapság már Forma-1-es pilóták is akarnak indulni rajta. A magam részéről van egy ilyen vonzó jellege, hogy 24 órára meg kell osztanom az autót másokkal és be kell hozni a célba. Le Mans-ban csak akkor nyersz, ha meglátod a kockás zászlót.”

2023-ban nem sok kilométert tudott megtenni a fiatal német, hogy tudott-e így fejlődni? „Talán a vezetésem nem, mert nem vezettem, úgy pedig elég nehéz ezen dolgozni. Azonban így is rengeteget tanultam, miközben a Mercedes munkáját figyeltem, szóval határozottan előrelépést tapasztalok.”

Arról, hogy ez jó ugródeszka lesz, ami visszavezetheti Mick Schumachert a Forma-1-be, megoszlanak a vélemények.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Megoszlanak a vélemények arról, van-e visszaút Mick Schumachernek a Forma-1-be a WEC-ből
Következő cikk Mazepin újra versenyez, első versenyét meg is nyerte

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország