Michelisz ralira cseréli a túraautót!
A legmagasabban jegyzett magyar túraautó-pilóta korábban többször is beszélt arról, hogy szívesen kipróbálná magát valamelyik ralisorozatban, a Hyundai pedig lehetőséget ad neki Belgiumban, hogy tesztelje a márka hibrid terepkocsiját.

Az elektromos túraautó-világkupa mezőnye július második hétvégéjén utazik a belgiumi Zolderbe, ahol Michelisz Norbert beülhet majd a Hyundai ralipilótájának, Thierry Neuville-nek a hibrid i20-ába, miközben a belga raliversenyző a magyar pilóta autóját próbálhatja ki.
Michelisz és Neuville az ETCR szombati programját követően cserélnek ülést és tesznek egy-egy bemutató kört a másik kocsijával, majd tapasztalatot is cserélnek arról, milyen élmény volt a vezetés.
Az autócsere célja, hogy a Hyundai felhívja a figyelmet az elektromos és hibrid autóira, hiszen a Rally1-es szabályok értelmében már az i20 N-ben is hibrid rendszer üzemel.
„Vezetni fogom a Hyundai i20 N Rally1-et! A Hyundai ralipilótája, Thierry Neuville az én elektromos Veloster N ETCR autómat próbálja ki, én pedig az ő raliautóját tesztelem az ETCR zolderi versenyhétvégéjén. Jó mókának ígérkezik, remélhetőleg mindketten szórakoztatni tudjuk majd a közönséget“ - írta Michelisz közösségi oldalán.
Visszatérhet a Renault legendás megoldása is? Fontos megbeszélés lesz az FIA és a csapatok között
Az idei Le Mans-i 24 órás sem múlt el kicsúszások és komolyabb törések nélkül, most pedig mindegyiket megnézheted az alábbi videóban!
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.