Michelisz győzött, de Guerrieri maradt az élen

Michelisz Norbert nyerte a japán verseny fordított rajtrácsos futamát, ennek ellenére a szombaton a tabella élére állt Esteban Guerrieri még mindig vezet az összetettben.

Norbert Michelisz, BRC Hyundai N Squadra Corse Hyundai i30 N TCR

Norbert Michelisz, BRC Hyundai N Squadra Corse Hyundai i30 N TCR

WTCR

Esteban Guerrieri a szombati futamgyőzelemmel került előnybe Michelisszel szemben, aki azonban a fordított rajtrácsos versenyen az élről indulhatott vasárnap. A magyar bajnokaspiráns rajt-cél győzelmet tudott aratni Szuzukában, miután a rajtot követően kemény csatában tartotta meg a pozíciót Rob Huff ellen. Michelisz még kis előnyre is szert tett, ám az angol a hajrában nagyon megszorongatta, míg legnagyobb riválisa, Guerrieri a 10. helyen végzett.

Michelisz ezzel idén a negyedik futamgyőzelmét aratta, és vissza is vette az első helyet az egyéni tabellán, ám a harmadik futam még hátra volt. Ezen a magyar versenyző a 10. helyről rajtolt. Johan Kristoffersson nyerte a harmadik japán versenyt, Michelisz pedig a 9. hellyel szerzett pontot, ám így is kénytelen volt átadni az összetettben az első helyet.

Ugyanis Guerrieri a hajrában már a legjobb helyekért küzdött, és végül egy csapatutasításnak köszönhetően Monteiro is maga elé engedte, így az argentin második lett. Ennek eredményeképpen Guerrieri ismét élre állt, 288 ponttal vezeti a tabellát, Michelisz Norbert mindössze hét ponttal lemaradva második, míg Thed Björk 243 ponttal a harmadik helyen áll. A folytatás három hét múlva következik Makaóban.

A második futam végeredménye:

Helyezés Versenyző Kör Idő Különbség Intervallum Átl.seb (km/h) Pont
1 Hungary Norbert Michelisz 24 22'01.538     149.8 25
2 United Kingdom Rob Huff 24 22'01.831 00.293 00.293 149.6 20
3 Italy Gabriele Tarquini 24 22'09.743 08.205 07.912 149.3 16
4 Italy Kevin Ceccon 24 22'10.069 08.531 00.326 149.2 13
5 Sweden Thed Björk 24 22'12.640 11.102 02.571 148.7 11
6 Portugal Tiago Monteiro 24 22'12.868 11.330 00.228 148.3 10
7 Sweden Johan Kristoffersson 24 22'13.237 11.699 00.369 148.4 9
8 Spain Mikel Azcona 24 22'13.652 12.114 00.415 148.2 8
9 France Jean-Karl Vernay 24 22'14.421 12.883 00.769 147.9 7
10 Argentina Esteban Guerrieri 24 22'19.610 18.072 05.189 148.2 6

A harmadik szuzukai futam végeredménye:

Helyezés Versenyző Kör Idő Különbség Intervallum Átl.seb (km/h) Pont
1 Sweden Johan Kristoffersson 30 30'07.581     149.7 25
2 Argentina Esteban Guerrieri 30 30'10.651 03.070 03.070 148.1 20
3 Italy Kevin Ceccon 30 30'15.167 07.586 04.516 147.1 16
4 Portugal Tiago Monteiro 30 30'17.975 10.394 02.808 148.6 13
5 Sweden Thed Björk 30 30'18.644 11.063 00.669 147.7 11
6 Italy Gabriele Tarquini 30 30'19.296 11.715 00.652 147.6 10
7 Guernsey Andy Priaulx 30 30'20.126 12.545 00.830 147.2 9
8 United Kingdom Rob Huff 30 30'20.685 13.104 00.559 147.3 8
9 Hungary Norbert Michelisz 30 30'21.445 13.864 00.760 146.8 7
10 France Jean-Karl Vernay 30 30'22.419 14.838 00.974 147.2 6

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Newey fia hatalmasat bukott Szuzukában: képek
Következő cikk Nehéz hétvégét zárt Tassi Attila Szuzukában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország