Michelisz a 2. helyről rajtolhat holnap, Tassi autót tört!

Michelisz Norbert az idei eddig legjobb teljesítményét nyújtotta a WTCR Sloviakia ring-i időmérő edzésén, ahol a második rajthelyet szerezte meg. A Q2-ben a piros zászló is előkerült, sajnos Tassi Attila miatt.

Norbert Michelisz BRC Hyundai N LUKOIL Squadra Corse Hyundai i30 N TCR

Fotót készítette: WTCR

A nürburgringi tiltakozás után a Hyundaiok visszatértek a WTCR mezőnyébe, a BoP pedig egy kis extra turbónyomással is megajándékozta a koreai márka autóit, de a mezőny így is nagyon szoros volt.

A Slovakia Ringen a WTCR visszatért a háromfutamos versenyhétvégékre, az egyik futam rajtpozíciójáról azonban a Q1 döntött, ahol Michelisz a 6. helyet szerezte meg, Tassi Attila pedig a 11. helyével az utolsó előttiként jutott be a Q2-be.

Az időmérős második szakasza azonban nem úgy alakult a Hondás számára, ahogyan azt elképzelte volna, és a 2-es kanyar után kipörgött, és Attila nem tudta megfogni az autót a fal előtt.

 

A piros zászlóval leintett Q2-t 6 perccel később már folytatták is, Michelisz pedig a 3. legjobb időt autózta, bejutva ezzel a superpole-ról döntő Q3-ba.

A pole-pozíciót végül a remek formában versenyző audis, Nathanael Berthon szerezte meg, aki ráadásul duplázott, mivel a Q1-et is a francia nyerte meg. Michelisz így is a legjobb Hyundaiosként a 2. lett, ennek megfelelően pedig holnap a 6., a fordított rajtrácsos versenyen a 9., majd a főfutamon a 2. helyről rajtolhat majd.

Norbert Michelisz BRC Hyundai N LUKOIL Squadra Corse Hyundai i30 N TCR

Norbert Michelisz BRC Hyundai N LUKOIL Squadra Corse Hyundai i30 N TCR

Fotó készítője: WTCR

A legjob Zengő Motorsportos pilóta Boldizs Bence lett, aki a 16. helyről rajtolhat majd közvetlenül csapattársa, Mikel Azcona mellől, míg Kismarty-Lechner Gábor az utolsó, 22. helyről indulhat.

Az első futamot délelőtt 9 óra 15 perctől rendezik magyar idő szerint.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Az FIA változtatott a szuperlicenc megszerzésének követelményein
Következő cikk Ki is az a Juki Cunoda?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország