Megvan, hol folytatja pályafutását Giuliano Alesi

A Ferrari Versenyzői Akadémiájából nemrég kikerült francia pilóta, aki nem mellesleg Jean Alesi, a korábbi F1-es pilóta fia, Ázsiában, azon belül is Japánban folytatja karrierjét az idei szezontól kezdődően.

Giuliano Alesi, Ferrari

Giuliano Alesi, Ferrari

Ferrari

A sorozat pedig a Super Formula Lights lesz, vagyis a Super Formula alatt lévő kategória, és a TOM’S Racing színeiben mutathatja majd meg Alesi, hogy mit tud. Ez éles váltás lehet majd a fiatal, mindössze 21 esztendős francia számára, hiszen eddig jóformán csak Európában versenyzett.

Alesi az utóbbi két évet az F2-ben töltötte, de komoly sikereket és eredményeket nem tudott elérni. 2019-ben a Trident istállójával lett 15. a bajnokságban, miközben egyetlen pole pozíciót sikerült neki szerezni, a legjobb futam végi helyezése pedig az ötödik volt.

Még több F1 hír:

Tavaly aztán ismét nekivágott az F1 előszobájának, ekkor már a BWT HWA Racelab csapatával, de az eredmények továbbra sem jöttek igazán, a szezon végén pedig az MP Motorsporthoz került, és az év utolsó versenyén még összejött neki egy hatodik hely.

A bajnokságot azonban csak a 17. helyen tudta zárni, és 12. pontot gyűjtött összesen. Minden bizonnyal ez a gyengébb eredménysor is hozzájárult ahhoz, hogy Alesi már nem tagja a Ferrari juniorprogramjának.

A vörösök egyfajta búcsúajándékként még hétfőn beültették őt Fioranóban a 2018-as SF71H-ba. Ez volt a francia első F1-es tesztje, amelyet érthető módon nagyon élvezett. Most azonban új fejezet nyílik a pályafutásában, és Japánban próbálhat szerencsét.

Leclerc is visszaült a Ferrariba!


On the Line előzetes

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Dan Ticktum a Carlinnal versenyez idén az F2-ben
Következő cikk Gyász: elhunyt a legendás csapatalapító, Adrian Campos

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország