Megvan, hol folytatja pályafutását az Alpine ígéretes juniorja

A Formula 2 dán versenyzője, Christian Lundgaard 2022-ben már az IndyCarban fog vitézkedni, miután kiderült, hogy csatlakozik a Rahal Letterman Lanigan Racinghez (RLL) harmadik teljes szezonos pilótaként.

Christian Lundgaard, Rahal Letterman Lanigan Racing Honda

Fotót készítette: Barry Cantrell / Motorsport Images

Lundgaard, aki az Alpine F1-es csapata által működtetett juniorprogram tagja, még augusztusban, Indianapolisban debütált az amerikai sorozatban, miután jó benyomást tett Bobby Rahal istállójára egy barberi teszten.

A 20 éves tehetség ráadásul rögtön le is nyűgözött mindenkit, hiszen a negyedik helyre kvalifikált, majd a versenyen 12. lett, méghozzá betegen, mivel az előző este ételmérgezést kapott.

A remek bemutatkozás pedig elég volt arra, hogy Lundgaard aláírhasson egy többéves szerződést, melynek keretében az RLL 30-as számú Dallara-Hondáját vezetheti majd, miközben az istálló három teljes szezonos versenyzőt indít 2022-ben. A dán ezzel Graham Rahal és Jack Harvey mellé csatlakozik.

Még több hír:

„Nagyon izgatott vagyok, hogy csatlakozhatok a Rahal Letterman Lanigan Racinghez az IndyCarban. Fantasztikus csapat, ahol egyből otthon éreztem magam az év korábbi részében. Ők jelentik a tökéletes választást, és boldogan kezdem meg velük a karrierem következő szakaszát” – nyilatkozta Lundgaard a bejelentés kapcsán.

„Nagyon is nyitottan álltam hozzá az augusztusi viadalhoz Indianapolisban, és az a tapasztalat csak növelte az éhségemet, hogy ismét megpróbáljam, szóval igazi kiváltság, hogy most már állandó versenyző lehetek.”

A fiatal pilóta jelenleg egyébként 11. az F2-es pontversenyben, miközben a tavalyi debütáló évében két futamot is nyerni tudott. Hiába tagja azonban az Alpine Akadémiának, az F1-be kerülésre nincsen esélye, ezért más megoldások után kezdett nézelődni.

„Természetesen ez egy teljesen új kihívás lesz számomra, főleg az oválversenyzéssel, amelyet még sosem csináltam korábban. Szeretném azt hinni, hogy gyorsan tanulok, szóval megpróbálni már önmagában is hatalmas élmény lesz. Most még nem tűzök ki túl nagy célokat, mert tanulni akarok és élvezni a versenyzést, az eredmények pedig remélhetőleg jönnek majd.”

Az Aston csapatvezetője szerint elférne még egy amerikai futam a naptárban

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Danica Patrick: az F1-nek éreztetnie kell a nőkkel, hogy szívesen látják őket
Következő cikk Rosberg megnevezte a legfontosabb futamát a 2016-os idényben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország