Megvan az F1 Academy 2024-es naptára, hét F1-es nagydíjon is tiszteletüket teszik majd
A kizárólag női versenyzőket felvonultató F1 Academy bejelentette a jövő évre vonatkozó programját, melyből kiderül, hogy hét Forma–1-es hétvégén is betétfutamként fognak majd szerepelni.
Az F1 Academy az idei évben indult útjára, de sokan kritizálták a sorozatot, hiszen a futamokat például sehol sem közvetítették élőben, és ugyan ellátogattak F1-es pályákra, sosem akkor, amikor a királykategória is ott versenyzett. Mindez viszont most megváltozik, hiszen a hétvégi Amerikai Nagydíjon rendezik majd a 2023-as szezonzárójukat.
Jövőre pedig már mind a hét futam F1-es nagydíjak részeként kerül megrendezésre, tudtuk meg a szériát vezető Susie Wolfftól, aki korábban a Williams tesztversenyzője volt. A 2024-es idény ennek megfelelően Szaúd-Arábiában indul majd március elején, a lányok pedig ezt követően ellátogatnak még Miamiba, Barcelonába, Zandvoortba, Szingapúrba, Katarba és Abu Dhabiba.
A következő év emellett azért is lesz még fontosabb, mert minden F1-es csapatnak kötelező jelleggel indítania kell egy saját női pilótát, ráadásul az istállók festései is szerepelni fognak majd az autókon.
A nagyobb hírverés révén pedig a sorozat szeretne még több figyelmet irányítani a feltörekvő női pilótákra, kiknek célja, hogy egy nap majd a száguldó cirkuszban is szerepeljenek.
Az Alpine alakulata újabb nagy befektetésről adott hírt, ezúttal több neves sportoló részvételével.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.