McLaren: Ha indulunk az IndyCarban, Alonso lesz az első a listánkon

A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown beszélt az idei Indy 500-as kudarcról, illetve a jövőbeni indys terveikről. Brown elmondta azt is, ha indulnának, legszívesebben Fernando Alonsót ültetnék be az autójukba.

Fernando Alonso, McLaren Racing Chevrolet

Fernando Alonso, McLaren Racing Chevrolet

Geoffrey M. Miller / Motorsport Images

Fernando Alonso 2001 és 2018 között volt ott a Forma-1 mezőnyében, majd úgy döntött, elhagyja a sorozatot. Idén Daytonában és Le Mans-ban is győzni tudott, illetve WEC-bajnok lett. Az egyelőre kérdéses, hogy hol akar versenyezni jövőre.

A McLaren idén indult az Indy 500-on, ahol Alonso vezethette az autójukat, azonban a próbálkozásuk távolról sem mondható sikeresnek: a spanyol pilóta nem tudta kvalifikálni magát a versenyre, bár közel volt hozzá. A McLaren vezérigazgatóját, Zak Brownt Alonsóról és az IndyCarról kérdezték.

Mi a helyzet az Indyvel?

Még több F1 hír:

„Ez az ügy jelenleg folyamatban van. Sokat tanultunk arról ebben az évben, hogy mit nem szabad csinálni az Indyn. Egy durva ébresztő volt az idei próbálkozás. Sokat hibáztam én is a dolog összerakásában. Viszont az okok, amiért szeretnénk részt venni az Indyn, nem változtak.”

„Amikor hibázol, tanulnod kell belőle, majd fejlődnöd. A legkönnyebb dolog, ha nem ülsz vissza a lóra. De az életben nem csinálhatod ezt. Szerintem le kell porolnod magad, és vissza kell ülnöd a lóra. Tehát aktív elemzés alatt áll a projekt. Szükségtelen mondanom, hogy másképp akarjuk majd csinálni.”

„Ha pedig csinálnánk, az inkább az egész szezonra vonatkozna, mintsem egy futamra. Kipróbáltuk ezt is, de óriási feladat. Egyedül csinálni az egészet pedig talán már túl nagy feladat.” – magyarázta a vezérigazgató.

Alonso vezetné az indys projektet, vagy egy másik, teljes állású srácot keresnétek?

„Szerettük volna, ha Fernando teszteli az idei autónkat is, mivel tavaly ő vezette az egyik McLarent. Ezután pedig az egyetlen állítás, amit közültünk, az volt, hogy nem fogja többet tesztelni az F1-es autónkat, ez az üzenet viszont félrement. A kapcsolatunk kereskedelmi és a szerződés szempontjából ugyanolyan maradt – semmi sem változott.”

„Nagyon örülnénk, ha ő is részt venne az indys projektünkben, amennyiben mi is, és ő is ezt akarná. Még nem egyértelmű, hogy Fernando mit akar csinálni jövőre. 17-18 év után először nincs tele a naptárja versenyekkel, szóval szerintem arra kellene használnia a nyári szünetet, hogy átgondolja, mit akar csinálni. De ha az IndyCarban akar versenyezni, és mi indulnánk ott, akkor ő lenne az első név a listánkon.”

Nem okozna sokkal kevesebb stresszt, ha egy olyan versenyzővel indulnátok, akire nem vetül ekkora rivaldafény?

„Nem akarunk szégyenlősen elbújni a rivaldafény elől. Fernandóra rengetegen figyelnek, de azt gondolom, a McLarenre is. Nem az jár a fejünkben, hogy egy olyan versenyzőt válasszunk, akinek a kiválasztásával nem lesz rajtunk nagy nyomás.”

„Ha indulunk az IndyCarban, akkor győzelmeket akarunk szerezni, függetlenül attól, hogy Fernando ül a kocsinkban, vagy valaki más. Nem hiszem, hogy ez változtatna a csapat dinamikáján.”

További híreink:

Alonso hajlandó lenne az egész szezonra elkötelezni magát?

„Nekem azt mondta, hogy nem akar egy teljes szezont teljesíteni. De meglátjuk mi lesz, hiszen 20 év után először tölt 2 hetet versenyzés nélkül. Személy szerint én úgy gondolom, hogy élvezné az IndyCart.”

„De Fernando tudja, mekkora elkötelezettséggel járna, ha az egész szezont végigcsinálná, Amerikába kellene költöznie, hiszen ismerjük őt: Fernando egy all-in vagy all-out srác. De szerintem elsősorban arról van szó, hogy rendkívül sokáig versenyzett, most pedig időre van szüksége, hogy kitalálja, pontosan mit is akar csinálni.” – zárta a vezérigazgató.


Főszerepben a Német Nagydíj helyszíne, Hockenheim, amiről most egy virtuális gyors kört nézhetünk meg az F1 2019 játékból, benne a Red Bull-Hondával, mely akár esélyese is lehet az eseménynek.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így ralizik Alonso! (videó)
Következő cikk Schumacher: Amit apa elért, rendkívüli volt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország