Jelentés a versenyről

Martins az élről esett ki, Vesti nyerte az F2 főversenyét Dzsiddában!

A Formula 2 Szaúd-Arábiai Nagydíjának főversenyén az élről induló Victor Martins a verseny felét követően kiesett, így a Premában versenyző Mercedes-akadémista, Frederik Vesti szerezte meg a győzelmet.

Frederik Vesti, Prema Powerteam

A szombati sprintversenyt követően vasárnap a 28 körös főfutammal folytatódott a Formula 2 mezőnye számára a Szaúd-Arábiai Nagydíj. A legnagyobb esélyesnek az élről induló Victor Martins tűnt előre, miután a pénteki kvalifikáción remek kört futott és szombaton is a második helyre tudta felküzdeni magát a tizedikről Ajumi Ivasza mögé.

Martins rajtja azonban nem sikerült jól, így a Premában második helyről rajtoló, a sprinten kieső Oliver Bearman be tudott jönni elé az első kanyarban és a szintén az Alpine akadémiájának tagja, Jack Doohan is bejött mellé, de nem tudta végül megelőzni.

Az első komolyabb incidensre a második körig kellett várni, amikor Amaury Cordeel fékezte el magát egy kanyar előtt és hátulról belecsúszott Brad Benavides autójába, aminek megsérült a felfüggesztése, így ki kellett állnia és egy virtuális biztonsági autós fázist is elrendeltek.

Ennek lejártával Bearman stabilizálni tudta az előnyét egy és két másodperc között és az élmezőny többi tagja között is ez volt nagyjából a különbség, így akcióra nem volt kilátás, nem úgy hátrébb, ahol a hatodik körre fordulva a célegyenesben hat autó - köztük három a Red Bull akadémiáját jelző festéssel - haladtak egymás mellett, szerencsére vigyázva egymásra.

A 6. kör végén elkezdődtek a kerékcserék, Doohan és Vesti megpróbáltak Martinsék elé vágni, előbbi kerékcseréjét elszúrták, így Vesti be tudott jönni elé. A következő körben jött Bearman és Martins is, akik simán megtartották az első két helyet azok között, akik már kiálltak, a pályán Jak Crawford állt az élre, majd a más stratégiát választó Arthur Leclerc vette át a vezetést.

A 9. körben Martins megfutotta a leggyorsabb kört és ezzel a célegyenesben tudta támadni Bearmant az első helyért, meg is előzte, de mind a négy kerékkel elhagyta a pályát, össze is értek, így inkább visszaadta a pozíciót. Ennek az egésznek nagyon örült a másik Premában Vesti, aki egyre közelebb lopózott a nettó első helyért csatázó pároshoz.

A következő körben aztán Martins már nem hagyott kétséget, még az egyenesben elment Bearman mellett, de az első kanyart elfékezte, így a Ferrari akadémistája egy bátor manőverrel visszatért mellé, de nem vált be a kockáztatás, még Vesti is megelőzte.

A Mercedes dán fiatalja ezután módszeresen elkezdte becserkészni Martinst, többször is megfutva a leggyorsabb kört. A Formula 3 2022-es bajnokát a versenybírók is elkezdték közben vizsgálni, mondván, korábban leszorította a pályáról Bearmant.

Mielőtt ennek a vizsgálatnak azonban bármi foganatja lett volna, a 16. körben először Bearman pördült ki és esett vissza a 7. helyig, majd a következő kör elején Martins is eldobta az autót, ő azonban nem is tudta folytatni, így ismét szerepet kapott a virtuális biztonsági autó.

Ezt a más stratégián induló versenyzők nem tudták kihasználni és a tempójuk sem volt elég jó ahhoz, hogy komolyabban beleszóljanak a végkimenetelbe, kivéve Arthur Leclerc-t, aki a pontszerzők közé katapultálta magát.

Vesti mögött a második és harmadik helyre Doohan és Jehan Daruvala jöttek fel, azonban öt másodperc feletti hátrányban a Prema mögött. Leclerc közben megejtette a kerékcseréjét, amit a csapat eléggé elrontott, így a 9. helyre jött vissza, Bearman mögé, akit közben Fittipaldi is megelőzött.

Az állás a végéig nem változott, a dobogósok mögé a sprintversenyt megnyerő Ivasza jött fel, őt pedig a szintén Red Bull akadémiás Dennis Hauger és az alternatív stratégiát legjobban kivitelező Richard Verschoor követte.

Az alábbi táblázatban meg lehet nézni a sorrendet, amely a negyedik futam alatt a negyedik különböző győztest hozta a Formula 2 idei bajnokságában, itt pedig el lehet olvasni a sprintverseny beszámolóját.

Helyezés Versenyző Csapat Hátrány Pont
1 Denmark Frederik Vesti Italy Prema Powerteam   25
2 Australia Jack Doohan Invicta Virtuosi Racing 3.900 18
3 India Jehan Daruvala Netherlands MP Motorsport 7.500 15
4 Japan Ayumu Iwasa France DAMS 11.300 12
5 Norway Dennis Hauger Netherlands MP Motorsport 11.700 10
6 Netherlands Richard Verschoor Netherlands Van Amersfoort Racing 14.000 8
7 Brazil Enzo Fittipaldi Rodin Carlin 14.200 6
8 Monaco Arthur Leclerc France DAMS 17.000 4
9 France Isack Hadjar Hitech Pulse-Eight 21.600 2
10 United Kingdom Oliver Bearman Italy Prema Powerteam 23.900 1
11 Israel Roy Nissany PHM Racing by Charouz 28.800  
12 India Kush Maini Spain Campos Racing 29.700  
13 France Theo Pourchaire France ART Grand Prix 31.200  
14 Czech Republic Roman Stanek Italy Trident 32.000  
15 United States Jak Crawford Hitech Pulse-Eight 32.900  
16 France Clement Novalak Italy Trident 36.100  
17 Barbados Zane Maloney Rodin Carlin 37.000  
18 United States Juan Manuel Correa Netherlands Van Amersfoort Racing 40.300  
19 Switzerland Ralph Boschung Spain Campos Racing 47.000  
20 Belgium Amaury Cordeel Invicta Virtuosi Racing 1'31.400  
21 France Victor Martins France ART Grand Prix    
22 United States Brad Benavides PHM Racing by Charouz    

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ivasza remek védekezéssel nyerte az F2-es sprintfutamot, Pourchaire letarolta Bearmant
Következő cikk Räikkönen nagyon „izgatott” az újabb NASCAR-os bevetése előtt

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország