Top események
Forma-1
12 márc.
-
15 márc.
Hátralévő idő:
22 nap
V
Bahreini Nagydíj
19 márc.
-
22 márc.
Hátralévő idő:
29 nap
MotoGP
V
Katari Nagydíj
05 márc.
-
08 márc.
Hátralévő idő:
15 nap
V
MotoGP Thai Nagydíj
19 márc.
-
22 márc.
Hátralévő idő:
29 nap
Teljes eredmény:

Már Alonso is „elmerült” a homokban: galéria a Dakar Raliról

megosztás
hozzászólás
Már Alonso is „elmerült” a homokban: galéria a Dakar Raliról
2020. jan. 4. 17:05

A mezőny bemelegített, most pedig jöhet a nagy rajt, aminek sok indulója lesz, de csak egy győztes lehet, köztük Fernando Alonsóval, a Forma-1 kétszeres spanyol világbajnok sztárjával.

1979 óta rendeznek ilyen tereprali versenyeket. Ez olyan mint a Forma-1-ben a Monacói Nagydíj, amit egyszer mindenki meg akar nyerni a pályafutása során. A Dakar Rali azonban mindennél keményebb és hosszabb is.

Még több F1 hír:

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a versenyzők valóban az életüket kockáztatják, már közvetlen a rajt előtt is, hiszen láthattuk, hogy a shakedown ideje alatt is milyen könnyű hatalmas bukni, és súlyosabb sérüléseket szenvedni.

A fő esélyes Nasser Al-Attiyah, aki az autós kategóriában már a negyedik győzelmére készül. Jelenleg címvédőként állhat rajthoz a Toyota Hilux Dakarral. 2015-ben a Minivel, 2011-ben pedig a Volkswagennel nyert.

Tavaly a motorosok között Toby Price diadalmaskodott a KTM-mel, míg a kamionosoknál az orosz trió tarolt a Kamazzal, csakúgy mint 2018-ban és 2017-ben. 2009 óta csak két olyan Dakar volt, amikor nem egy Kamaz ért célba elsőként: 2012-ben és 2016-ban az Iveco gépe került fel a csúcsra.

Slider
Lista

Team KAMAZ Master

Team KAMAZ Master
1/257

Fotót készítette: A.S.O.

Ruben Faria, Monster Energy Honda Team General Manager

2/257

Fotót készítette: A.S.O.

Red Bull KTM Factory Racing

Red Bull KTM Factory Racing
3/257

Fotót készítette: A.S.O.

Price Toby, Red Bull KTM Factory Team

Price Toby, Red Bull KTM Factory Team
4/257

Fotót készítette: A.S.O.

Nani Roma, Borgward Rally Team, Carlos Sainz, JCW X-Raid Team, Fernando Alonso, Toyota Gazoo Racing

5/257

Fotót készítette: A.S.O.

Mitchel Van den Brink Mammoet Rallysport, Jean-Pierre Strugo, MD Rallye Sport, Carlos Sainz, JCW X-Raid Team

6/257

Fotót készítette: A.S.O.

Michael Metge, Sherco TVS Rally Factory, Adrien Van Beveren, Yamalube Yamaha Official Rally Team, Nasser Al-Attiyah, Toyota Gazoo Racing, Stephane Peterhansel, JCW X-Raid Team, Nani Roma, Borgward Rally Team, Carlos Sainz, JCW X-Raid Team, Castera David, director of the Dakar Rally, Fernando Alonso, Toyota Gazoo Racing, Yazeed Al Rajhi, Overdrive Toyota, Toby Price, Red Bull KTM Factory Team, Eduard Nikolaev, Team Kamaz Master, Ignacio Casale, Casale Racing - Dragon Rally Team, Laia Sanz, GAS GAS Factory Team, Andrew Short, Rockstar Energy Husqvarna Factory Racing

7/257

Fotót készítette: A.S.O.

Kris Meeke

Kris Meeke
8/257

Fotót készítette: Sergio Lillo

Gregory Stuart (zaf), KTM, Stuart Gregory, Original by Motul, Moto, Bike, portrait during the Dakar 2020's Administrative and Technical scrutineering in Jeddah, Saudi Arabia from January 2 to 4, 2020 - Photo DPPI

9/257

Fotót készítette: A.S.O.

Gerard De Rooy and Vladimir Chagin

Gerard De Rooy and Vladimir Chagin
10/257

Fotót készítette: A.S.O.

Elvis Borsoi, Stefano Pelloni, Can-Am Maverick X3 XRS

11/257

Fotót készítette: Press Image

David Castera, director of the Dakar Rally

12/257

Fotót készítette: A.S.O.

Dakar legends family pictures

Dakar legends family pictures
13/257

Fotót készítette: A.S.O.

ASO vehicules

ASO vehicules
14/257

Fotót készítette: A.S.O.

Ambiance Village Motul

Ambiance Village Motul
15/257

Fotót készítette: A.S.O.

Ambiance during the press conference

Ambiance during the press conference
16/257

Fotót készítette: A.S.O.

Ambiance

Ambiance
17/257

Fotót készítette: A.S.O.

Ambiance

Ambiance
18/257

Fotót készítette: A.S.O.

Ambiance

Ambiance
19/257

Fotót készítette: A.S.O.

Ambiance

Ambiance
20/257

Fotót készítette: A.S.O.

Adrien Van Beveren, Yamalube Yamaha Official Rally Team, Stephane Peterhansel, JCW X-Raid Team, Nani Roma, Borgward Rally Team, Carlos Sainz, JCW X-Raid Team, Fernando Alonso, Toyota Gazoo Racing

21/257

Fotót készítette: A.S.O.

Adrien Van Beveren, Yamalube Yamaha Official Rally Team, Stephane Peterhansel, JCW X-Raid Team

22/257

Fotót készítette: A.S.O.

Abdulaziz bin Turki Al Saud, Yann le Moenner, director of ASO

23/257

Fotót készítette: A.S.O.

Abdulaziz bin Turki Al Saud with top drivers and riders during the press conference

24/257

Fotót készítette: A.S.O.

Abdulaziz bin Turki Al Saud

Abdulaziz bin Turki Al Saud
25/257

Fotót készítette: A.S.O.

#91 KTM: Enrique Guzman

#91 KTM: Enrique Guzman
26/257

Fotót készítette: A.S.O.

#9 Monster Energy Honda Team: Ricky Brabec

27/257

28/257

Fotót készítette: A.S.O.

#8 Hero Motosports Team Rally: Paulo Goncalves, #7 Monster Energy Honda Team: Kevin Benavides

29/257

Fotót készítette: A.S.O.

#7 Monster Energy Honda Team: Kevin Benavides, #12 Monster Energy Honda Team: Joan Barreda Bort

30/257

Fotót készítette: A.S.O.

#7 Monster Energy Honda Team: Kevin Benavides

31/257

32/257

Fotót készítette: A.S.O.

#6 Rockstar Energy Husqvarna Factory Racing: Andrew Short

33/257

Fotót készítette: A.S.O.

#531 Team De Rooy IVECO: Michiel Becx, Bernard Der Kinderen, Edwin Kuijpers

34/257

Fotót készítette: A.S.O.

#522 Team De Rooy IVECO: Victor Willem Corne Versteijnen, Andreas Wilhelmus Michiel Marius Van Der Sande, Teun Van Dal

35/257

Fotót készítette: A.S.O.

#521 Fesh Fesh Team Tatra: Patrice Garrouste, Szymon Gospodarczyk, Petr Vojkovsky

36/257

Fotót készítette: A.S.O.

#516 Team KAMAZ Master: Anton Shibalov, Dmitrii Nikitin, Ivan Tatarinov

37/257

Fotót készítette: A.S.O.

#507 Riwald Dakar Team Renault: Gert Huzink, Rob Buursen, Martin Roesink

38/257

39/257

Fotót készítette: A.S.O.

#504 Big Shock Racing IVECO: Martin Macik, Frantisek Tomasek, David Svanda

40/257

Fotót készítette: A.S.O.

#50 Hero Motosports Team Rally: CS Santosh

41/257

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

42/257

43/257

44/257

45/257

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

#5 Rockstar Energy Husqvarna Factory Racing: Pablo Quintanilla

46/257

Fotót készítette: A.S.O.

#424 Xtremeplus Polaris Factory Team: Eric Abel, Christian Manez

47/257

Fotót készítette: A.S.O.

#420 Xraids & Buggymaster Team - Can Am: Jesus Puras, Xavier Blanco

48/257

Fotót készítette: A.S.O.

#417 BBR Mercier Racing - Can Am: Axel Alletru, Francois Beguin

49/257

Fotót készítette: A.S.O.

#411 SNAG Racing Team BRP: Sergei Kariakin, Anton Vlasiuk

50/257

Fotót készítette: A.S.O.

#409 Overdrive Racing OT3: Blade Hildebrand, Francois Cazalet

51/257

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

#409 Overdrive Racing OT3: Blade Hildebrand, Francois Cazalet

#409 Overdrive Racing OT3: Blade Hildebrand, Francois Cazalet
52/257

53/257

54/257

55/257

56/257

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

#403 Red Bull Off-Road Team USA OT3: Mike Horn

57/257

58/257

59/257

60/257

61/257

62/257

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

#403 Red Bull Off-Road Team USA OT3: Cyril Despre, Mike Horn, detail

63/257

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

#403 Red Bull Off-Road Team USA OT3: Cyril Despre, Mike Horn

64/257

65/257

66/257

67/257

68/257

69/257

70/257

71/257

72/257

73/257

74/257

75/257

76/257

77/257

78/257

79/257

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

#403 Red Bull Off-Road Team USA OT3: Cyril Despre

80/257

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

#359 Overdrive Toyota: Maik Willems, Robert Van Pelt

81/257

Fotót készítette: A.S.O.

#350 SRT Racing: Jean Remy Bergounhe, Jean Brucy

82/257

Fotót készítette: A.S.O.

#326 Toyota Auto Body: Christian Lavieille, Jean-Pierre Garcin

83/257

Fotót készítette: A.S.O.

#315 Century Racing: Mathieu Serradori, Fabian Lurquin

84/257

Fotót készítette: A.S.O.

#310 Hallspeed Toyota: Fernando Alonso

#310 Hallspeed Toyota: Fernando Alonso
85/257

Fotót készítette: A.S.O.

#310 Hallspeed Toyota: Fernando Alonso

#310 Hallspeed Toyota: Fernando Alonso
86/257

Fotót készítette: A.S.O.

#305 JCW X-Raid Team: Carlos Sainz, Lucas Cruz

87/257

Fotót készítette: A.S.O.

#305 JCW X-Raid Team: Carlos Sainz, David Castera, director of the Dakar Rally

88/257

Fotót készítette: A.S.O.

#305 JCW X-Raid Team: Carlos Sainz, #1 Red Bull KTM Factory Racing: Toby Price

89/257

Fotót készítette: A.S.O.

#305 JCW X-Raid Team: Carlos Sainz

#305 JCW X-Raid Team: Carlos Sainz
90/257

Fotót készítette: A.S.O.

#300 Toyota Gazoo Racing: Nasser Al-Attiyah, #302 JCW X-Raid Team: Stephane Peterhansel

91/257

Fotót készítette: A.S.O.

#259 Drag'on Racing Yamaha: Axel Dutrie

#259 Drag'on Racing Yamaha: Axel Dutrie
92/257

Fotót készítette: A.S.O.

#252 SMX Racing Yamaha: Alexandre Giroud

93/257

Fotót készítette: A.S.O.

#2 Red Bull KTM Factory Racing: Matthias Walkner, #6 Rockstar Energy Husqvarna Factory Racing: Andrew Short

94/257

Fotót készítette: A.S.O.

#19 SLOAVNFT Rally Team KTM: Stefan Svitko

95/257

Fotót készítette: A.S.O.

#150 Husqvarna: Salman Mohamed Humood Farhan Farhan

96/257

Fotót készítette: A.S.O.

#14 GAS GAS Factory Team: Laia Sanz

#14 GAS GAS Factory Team: Laia Sanz
97/257

Fotót készítette: A.S.O.

#125 KTM: Frederic Barlerin

#125 KTM: Frederic Barlerin
98/257

Fotót készítette: A.S.O.

#12 Monster Energy Honda Team: Joan Barreda Bort

99/257

Fotót készítette: A.S.O.

#110 KTM: Alberto Bertoldi

#110 KTM: Alberto Bertoldi
100/257

Fotót készítette: A.S.O.

#1 Red Bull KTM Factory Racing: Toby Price

101/257

Fotót készítette: A.S.O.

#403 Red Bull Off-Road Team USA: Cyril Despres, Mike Horn

102/257

Fotót készítette: Flavien Duhamel - Red Bull Content Pool

103/257

104/257

Fotót készítette: Flavien Duhamel - Red Bull Content Pool

#14 GAS GAS Factory Team: Laia Sanz

#14 GAS GAS Factory Team: Laia Sanz
105/257

Fotót készítette: GasGas Factory Racing

#14 GAS GAS Factory Team: Laia Sanz

#14 GAS GAS Factory Team: Laia Sanz
106/257

Fotót készítette: GasGas Factory Racing

#14 GAS GAS Factory Team: Laia Sanz

#14 GAS GAS Factory Team: Laia Sanz
107/257

Fotót készítette: GasGas Factory Racing

#14 GAS GAS Factory Team: Laia Sanz

#14 GAS GAS Factory Team: Laia Sanz
108/257

Fotót készítette: GasGas Factory Racing

#14 GAS GAS Factory Team: Laia Sanz

#14 GAS GAS Factory Team: Laia Sanz
109/257

Fotót készítette: GasGas Factory Racing

#14 GAS GAS Factory Team: Laia Sanz

#14 GAS GAS Factory Team: Laia Sanz
110/257

Fotót készítette: GasGas Factory Racing

#14 GAS GAS Factory Team: Laia Sanz

#14 GAS GAS Factory Team: Laia Sanz
111/257

Fotót készítette: GasGas Factory Racing

#14 GAS GAS Factory Team: Laia Sanz

#14 GAS GAS Factory Team: Laia Sanz
112/257

Fotót készítette: GasGas Factory Racing

#14 GAS GAS Factory Team: Laia Sanz

#14 GAS GAS Factory Team: Laia Sanz
113/257

Fotót készítette: GasGas Factory Racing

#6 Rockstar Energy Husqvarna Factory Racing: Andrew Short

#6 Rockstar Energy Husqvarna Factory Racing: Andrew Short
114/257

Fotót készítette: Husqvarna

115/257

116/257

117/257

118/257

119/257

120/257

121/257

122/257

Fotót készítette: Husqvarna

#5 Rockstar Energy Husqvarna Factory Racing: Pablo Quintanilla

#5 Rockstar Energy Husqvarna Factory Racing: Pablo Quintanilla
123/257

124/257

125/257

126/257

127/257

128/257

129/257

130/257

Fotót készítette: Husqvarna

Martin Prokop, Martin Prokop, Fordem Raptor RS Cross Country

131/257

Fotót készítette: Orlen Team

Manuel Plaza, Monica Plaza, Sodicars BV2

132/257

Fotót készítette: Dakarpress

Maciej Giemza

Maciej Giemza
133/257

Fotót készítette: Orlen Team

Kuba Przygonski, Timo Gottschalk, MINI John Cooper Works Rally

134/257

Fotót készítette: Orlen Team

Kamil Wisniewski

Kamil Wisniewski
135/257

Fotót készítette: Orlen Team

Adam Tomiczek

Adam Tomiczek
136/257

Fotót készítette: Orlen Team

#4 Monster Energy Yamaha Rally Team: Adrien Van Beveren

137/257

Fotót készítette: Monster Energy Yamaha Rally Team

138/257

139/257

140/257

141/257

Fotót készítette: Monster Energy Yamaha Rally Team

#355 X-Raid Mini: Aleksandr Dorossinskij, Oleg Uperenko

142/257

Fotót készítette: X-Raid Team

143/257

144/257

Fotót készítette: X-Raid Team

#324 X-Raid Mini: Yasir Seaidan, Kuzmich Alexy

145/257

146/257

Fotót készítette: X-Raid Team

#323 MSK Rally Team Mini: Denis Krotov, Dmytro Tsyro

147/257

148/257

Fotót készítette: X-Raid Team

#317 JCW X-Raid Team: Vladimir Vasilyev, Vitaly Yevtyekhov

149/257

150/257

151/257

152/257

Fotót készítette: X-Raid Team

#311 JCW X-Raid Team: Orlando Terranova, Bernardo Graue

153/257

154/257

155/257

Fotót készítette: X-Raid Team

#311 JCW X-Raid Team: Orlando Terranova

#311 JCW X-Raid Team: Orlando Terranova
156/257

Fotót készítette: X-Raid Team

#311 JCW X-Raid Team: Orlando Terranova

#311 JCW X-Raid Team: Orlando Terranova
157/257

Fotót készítette: X-Raid Team

#310 Hallspeed Toyota: Fernando Alonso, Marc Coma

158/257

Fotót készítette: Toyota Racing

159/257

Fotót készítette: Toyota Racing

#310 Hallspeed Toyota: Fernando Alonso

#310 Hallspeed Toyota: Fernando Alonso
160/257

Fotót készítette: Toyota Racing

#310 Hallspeed Toyota: Fernando Alonso

#310 Hallspeed Toyota: Fernando Alonso
161/257

Fotót készítette: Toyota Racing

#31 KTM Factory Team: Mario Patrao

#31 KTM Factory Team: Mario Patrao
162/257

Fotót készítette: KTM Images

#31 KTM Factory Team: Mario Patrao

#31 KTM Factory Team: Mario Patrao
163/257

Fotót készítette: KTM Images

#31 KTM Factory Team: Mario Patrao

#31 KTM Factory Team: Mario Patrao
164/257

Fotót készítette: KTM Images

#31 KTM Factory Team: Mario Patrao

#31 KTM Factory Team: Mario Patrao
165/257

Fotót készítette: KTM Images

#31 KTM Factory Team: Mario Patrao

#31 KTM Factory Team: Mario Patrao
166/257

Fotót készítette: KTM Images

#31 KTM Factory Team: Mario Patrao

#31 KTM Factory Team: Mario Patrao
167/257

Fotót készítette: KTM Images

#31 KTM Factory Team: Mario Patrao

#31 KTM Factory Team: Mario Patrao
168/257

Fotót készítette: KTM Images

#31 KTM Factory Team: Mario Patrao

#31 KTM Factory Team: Mario Patrao
169/257

Fotót készítette: KTM Images

#31 KTM Factory Team: Mario Patrao

#31 KTM Factory Team: Mario Patrao
170/257

Fotót készítette: KTM Images

#31 KTM Factory Team: Mario Patrao

#31 KTM Factory Team: Mario Patrao
171/257

Fotót készítette: KTM Images

#307 Toyota Gazoo Racing: Bernhard Ten Brinke, Tom Colsoul

172/257

Fotót készítette: Toyota Racing

#307 Toyota Gazoo Racing: Bernhard Ten Brinke, Tom Colsoul

#307 Toyota Gazoo Racing: Bernhard Ten Brinke, Tom Colsoul
173/257

Fotót készítette: Toyota Racing

#305 JCW X-Raid Team: Lucas Cruz

#305 JCW X-Raid Team: Lucas Cruz
174/257

Fotót készítette: X-Raid Team

#305 JCW X-Raid Team: Lucas Cruz

#305 JCW X-Raid Team: Lucas Cruz
175/257

Fotót készítette: X-Raid Team

#305 JCW X-Raid Team: Carlos Sainz, Lucas Cruz

#305 JCW X-Raid Team: Carlos Sainz, Lucas Cruz
176/257

177/257

178/257

179/257

180/257

181/257

182/257

183/257

184/257

185/257

186/257

187/257

188/257

189/257

Fotót készítette: X-Raid Team

#305 JCW X-Raid Team: Carlos Sainz

#305 JCW X-Raid Team: Carlos Sainz
190/257

Fotót készítette: X-Raid Team

#305 JCW X-Raid Team: Carlos Sainz

#305 JCW X-Raid Team: Carlos Sainz
191/257

Fotót készítette: X-Raid Team

#305 JCW X-Raid Team: Carlos Sainz

#305 JCW X-Raid Team: Carlos Sainz
192/257

Fotót készítette: X-Raid Team

#305 JCW X-Raid Team: Carlos Sainz

#305 JCW X-Raid Team: Carlos Sainz
193/257

Fotót készítette: X-Raid Team

#304 Toyota Gazoo Racing: Giniel De Villiers, Alex Haro Bravo

194/257

Fotót készítette: Toyota Racing

#304 Toyota Gazoo Racing: Giniel De Villiers, Alex Haro Bravo

#304 Toyota Gazoo Racing: Giniel De Villiers, Alex Haro Bravo
195/257

Fotót készítette: Toyota Racing

#303 JCW X-Raid Team: Jakub Przygonski, Timo Gottschalk

196/257

Fotót készítette: X-Raid Team

#303 JCW X-Raid Team: Jakub Przygonski, Timo Gottschalk

#303 JCW X-Raid Team: Jakub Przygonski, Timo Gottschalk
197/257

198/257

199/257

Fotót készítette: X-Raid Team

#302 JCW X-Raid Team: Stephane Peterhansel, Paulo Fiuza

200/257

201/257

202/257

Fotót készítette: X-Raid Team

#302 JCW X-Raid Team: Stephane Peterhansel

203/257

204/257

Fotót készítette: X-Raid Team

#302 JCW X-Raid Team: Paulo Fiuza

#302 JCW X-Raid Team: Paulo Fiuza
205/257

Fotót készítette: X-Raid Team

#300 Toyota Gazoo Racing: Nasser Al-Attiyah, Matthieu Baumel

206/257

Fotót készítette: Toyota Racing

#3 Red Bull KTM Factory Racing: Sam Sunderland

207/257

Fotót készítette: KTM Images

#3 Red Bull KTM Factory Racing: Sam Sunderland

#3 Red Bull KTM Factory Racing: Sam Sunderland
208/257

209/257

210/257

211/257

212/257

Fotót készítette: KTM Images

#28 Monster Energy Yamaha Rally Team: Jamie Mccanney

213/257

Fotót készítette: Monster Energy Yamaha Rally Team

#28 Monster Energy Yamaha Rally Team: Jamie Mccanney

#28 Monster Energy Yamaha Rally Team: Jamie Mccanney
214/257

Fotót készítette: Monster Energy Yamaha Rally Team

#22 Monster Energy Yamaha Rally Team: Franco Caimi

215/257

216/257

217/257

Fotót készítette: Monster Energy Yamaha Rally Team

#2 Red Bull KTM Factory Racing: Matthias Walkner

218/257

Fotót készítette: KTM Images

#2 Red Bull KTM Factory Racing: Matthias Walkner

#2 Red Bull KTM Factory Racing: Matthias Walkner
219/257

220/257

221/257

222/257

223/257

224/257

225/257

226/257

227/257

Fotót készítette: KTM Images

#16 Red Bull KTM Factory Racing: Luciano Benavides

228/257

229/257

230/257

231/257

232/257

233/257

234/257

235/257

236/257

237/257

Fotót készítette: KTM Images

#10 Monster Energy Yamaha Rally Team: Xavier De Soultrait

238/257

Fotót készítette: Monster Energy Yamaha Rally Team

#10 Monster Energy Yamaha Rally Team: Xavier De Soultrait

#10 Monster Energy Yamaha Rally Team: Xavier De Soultrait
239/257

240/257

Fotót készítette: Monster Energy Yamaha Rally Team

#1 Red Bull KTM Factory Racing: Toby Price

#1 Red Bull KTM Factory Racing: Toby Price
241/257

Fotót készítette: KTM Images

#1 Red Bull KTM Factory Racing: Toby Price

#1 Red Bull KTM Factory Racing: Toby Price
242/257

243/257

244/257

245/257

246/257

247/257

248/257

249/257

250/257

251/257

252/257

253/257

254/257

255/257

256/257

257/257

Fotót készítette: KTM Images

Következő cikk
Schumacher: Nincs „B” tervem, jó nekem az „A” terv!

Előző cikk

Schumacher: Nincs „B” tervem, jó nekem az „A” terv!

Következő cikk

Schumacher: Nekem az Vettel, ami Vettelnek édesapám volt

Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Motorsportok
Versenyzők Fernando Alonso Vásárlás