Majdnem szemből rohant bele az IndyCar versenyen: videó

A legutóbbi futamon is volt pár érdekesebb és látványosabb jelenet az IndyCarban, melyek közül az egyik igen veszélyes is lehetett volna. Bár erre sem mondhatjuk azt, hogy ne lett volna necces.

Sebastien Bourdais, Dale Coyne Racing with Vasser-Sullivan Honda

Sebastien Bourdais, Dale Coyne Racing with Vasser-Sullivan Honda

Phillip Abbott / Motorsport Images

A hu.motorsport.com korábban már beszámolhatott Takuma Sato újabb nagy sikeréről, aki a szombati futamot megelőzően igen sok kritikát kapott a manővere miatt, mely komoly balesetet okozott. Szerencsére nem lett belőle súlyos sérülés, de páran nekitámadtak a japánnak, aki most csattanós választ adott.

A villanyfényes versenyen Sébastien Bourdais, aki szintén megjárta a Forma-1-et, eltalálta a falat, ami akár egy súlyos balesetet is eredményezhetett volna, mint azt alább láthatjuk is a videóban. Santino Ferucci nézetéből megnézetjük, hogy nem sok kellett volna a nagy csattanáshoz, mely gyakorlatilag totálisan szemből érkezett volna, ami valószínűleg egy nagyon súlyos balesetet eredményezett volna, főleg ekkora sebességnél.

Az IndyCar továbbra is nagyon veszélyes, hiába a sok biztonsági intézkedés és fejlesztés. A Red Bull szélvédős fejlesztése azonban sokat javíthat majd ezen, amit később a Forma-1 is megfontolhat, amit egyszer már eldobott. Az amerikai szériában azonban igent mondtak rá, ami egy új korszakot jelenthet a formulakategóriákban.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Takuma Sato egy őrült versenyt nyert meg az IndyCarban
Következő cikk A Prema fordulatot vár Schumacher sikerétől: jön a henger?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország