Majdnem összeütközött egy szurkolóval a Dakar-rali éllovasa
A Dakar-rali éllovasa, Jazíd el-Rádzsi kis híján frontálisan ütközött egy, az útvonalhoz túl közel kerülő szurkolóval a 2024-es Dakar-rali negyedik szakaszán, melyet a WRC legendája, Sebastien Loeb nyert meg.
Az idei Dakar-rali negyedik szakasza nagyobb fennakadások nélkül zajlott, a 299 kilométeres táv nagy részében pedig a címvédő, Nászer el-Attija vezetett. A végén azonban Sebastien Loeb mindenkit meglepve elhappolta az első helyet a második helyre ugró Jazíd el-Rádzsi előtt, aki így megtartotta első helyét összetettben.
A szaúdi versenyzőnek azonban nem ment simán a napja, ugyanis a szakasz folyamán majdnem összeütközött egy szurkoló autójával. A ralis egy dünén átérve gyorsított, hogy lendületet kapjon, egy videó alapján azonban szembetalálta magát egy arra haladó szurkoló kisteherautójával, amivel ha összeütközik, győzelmi reményei szertefoszoltak volna.
A Motorsport.com rákérdezett az incidensre a szervezőknél, ők azonban nem tudtak az esetről, de el-Attija csapatának egy tagja segített lefordítani egy videót, amit el-Rádzsi tett közzé a közösségi médiában, ebben arra szólítja fel a nézőket, hogy maradjanak biztonságos távolságban a szakaszok útvonalától, mert „nagyon gyorsan” érkeznek a versenyzők. A Toyota egy vezetője is megerősítette, hogy ma történt ilyen eset.
A szaúdi versenyző megemlítette az első napon történt sajnálatos esetet is, ahol Lionel Baud ütött el egy fotóst, akit kórházba kellett szállítani, valamint egy 2016-os esetet is, ahol egy, a pályára tévedő néző életét is vesztette egy hasonló eset után.
Az Overdrive Racing versenyzője ezután arról beszélt, hogyan alakult számára a verseny, ahol néhány perces előnnyel vezet, de most jön a legjava, ugyanis a következő két napon kel át a mezőny a világ legnagyobb, egybefüggő homoksivatagán, a Rab-el-Hálin.
A 4. szakasz összefoglalóját itt olvashatjátok.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.