Magyar szereplője is lesz a Forma-1 imolai hétvégéjének

Imolában folytatódik a Formula Renault Eurocup jubileumi, 50. szezonja, a feltörekvő fiatal versenyzők pedig a Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíj betétfutamaként szerepelnek a San Marinó-i aszfaltcsíkon a hétvégén.

Tóth László

Tóth László

Dutch Photo Agency

Az Európa-kupa mezőnye az idén egyszer már járt Imolában, a koronavírus-járvány miatt átalakított versenynaptár második hétvégéjét rendezték meg ott júliusban, majd miután a szezonzáróként Abu-Dhabiba tervezett esemény kikerült a 2020-as programból, helyette a sorozat nyolcadik fordulójaként Imola került be F1-es betétfutamként.

Még több F1 hír:

Tóth László és csapata, az olasz Bhaitech Racing számára kihívásokkal teli, küzdelmes év az idei, de az elmúlt hétvégén, a belgiumi Spa-Francorchamps-ban rendezett fordulón a 20 éves magyar versenyző nagy felzárkózást bemutatva ért célba nyolcadikként. Az eredmény értékét jelentősen növeli, hogy a rosszul sikerült időmérő edzés miatt Tóthnak a 17. helyről kellett rajtolnia, és a félig nedves, félig száraz aszfalton a gumik és a beállítás jó megválasztásával egy kiváló rajt után kilenc riválisát megelőzve haladt át pontszerzőként a célvonalon.

Az imolai hétvége a Forma-1-hez hasonlóan a Formula Renault Eurocup mezőnyének is lerövidítve, a megszokottnál sűrűbb, kétnapos formában kerül lebonyolításra. Pénteken még nem hajtanak pályára a versenyautók, szombaton délelőtt pedig egyetlen szabadedzés áll majd rendelkezésükre a csapatoknak és a versenyzőknek.

Az Európa-kupa résztvevőinek szombaton 12 órakor rendezik az első időmérő edzést, 15.34-től, a Forma-1-es időmérő után pedig az első, 30 perc+1 körös futamot. Vasárnap 8.55 órakor kezdődik a hétvége második időmérője, a verseny pedig 10.34 órakor rajtol el.

 

A két időmérő edzést, valamint a két futamot élőben lehet majd követni a Renault Sport Series Facebook-oldalán és youtube-csatornáján.

Imola után a tervek szerint két egymást követő hétvégén be is fejeződik a Formula Renault Eurocup 2020-as idénye, november 7-én és 8-án a német túraautó-bajnokság (DTM) betétfutamaként kerül sor a 9. fordulóra Hockenheimben, egy héttel később pedig a franciaországi Paul Ricard versenypályán zárul a szezon.

Címlapkép: Dutch Photo Agency

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Tovább javul Juan Manuel Correa állapota
Következő cikk Vernay lett az első, de Michelisz is fog pole-ból indulni

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország