Magyar János: Háromból kettő a végéhez ért

Magyar János 2015-ös forma autós magyar bajnokunk úgy döntött, hogy idén három sorozatban is elindul.

Magyar János

A magyar bajnokság mellett az ESET kupában és az FIA Közép Európai Zóna Bajnokságban is rajthoz állt. Kettő Brno-ban ért véget.

Jani autója nem volt maximális állapotban egész hétvégén, így sokkal nagyobb feladat hárult az őrbottyáni versenyzőre. A hibák ellenére a második időmérőn is megszerezte a kategória első helyet, míg a versenyen a nagy vetélytárs, a lengyel Bartolomiej Mireckij előtte végzett.

„Összességében jó volt, hiszen az időmérőn el tudtam hozni a kategória első helyet ugyanúgy, mint tegnap. A verseny gyakorlatilag nem volt rossz, viszont a műszaki problémánk végig kísért. Még a rajt próbát sem tudtam rendesen megcsinálni, nem tudtam elrajtolni. A motor hangján is hallatszott, hogy valami nincs rendben. A rajtot követően a probléma miatt visszaestem, nem is tudom, hogy hányan mentek el mellettem. Egy nagyon erős középmezőnyben nagyokat csatáztunk, oda-vissza előzgettük egymást, de féltávnál elindultam és fokozatosan tudtam még gyorsulni a verseny vége felé is és folyamatosan előztem.”

Az ESET kupában Jani megnyerte a Formula Master kategóriát, a Zóna Bajnokságban vannak még függőben lévő futamvégeredmények. Amint ezek a pontok jóváírásra kerülnek Magyar János lesz a kategória bajnok. A szezon azonban még mindig nem ért véget. A Magyar Bajnokság október közepén a Hungaroringen zárul, ahol Jani jelenleg vezeti a pontversenyt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Audi TT Cup: Vettel első dobogója, Keszthelyi pontszerző
Következő cikk Gender - Újabb győzelem és egy második helyezés Brno-ban!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország