Leigazolta az F3 bajnokát a McLaren utánpótlása, egy volt F1-pilóta fia is náluk folytathatja

A McLaren utánpótlás-programjában folytatja pályafutását a Formula 3 idei bajnoka, Gabriel Bortoleto és követheti őt a jövőben Brando Badoer is, aki az egykor a Forma-1-ben szereplő Luca Badoer fia.

Gabriel Bortoleto

A 18 éves Bortoleto a McLaren programjának negyedik tagja lehet, míg a 17 éves Badoerrel egyelőre opciós szerződést kötött a csapat, őt a 2024-es szezon alatt fogják kiértékelni és később lehet teljes körű tag.

A McLaren utánpótlásába tartozik még az IndyCar futamgyőztes Pato O’Ward, a Badoer ellen az olasz Formula 4-es bajnokságban nagy csatát vívó Ugo Ugochukwu és a nemrég a Forma-1-es csapat tartalékjának leigazolt Rijo Hirakava.

Bortoleto újoncként, két versennyel a vége előtt már megnyerte a Formula 3-at, 45 ponttal zárta a szezont Zak O’Sullivan előtt. Már az első két főverseny megnyerésével kezébe vette a bajnokság irányítását, onnantól kezdve folyamatosan gyűjtögette a pontokat, csak Spa-Francorchamps-ban nullázott.

A McLaren utánpótlás-programját irányító Emanuele Pirro elmondta Bortoletóról: „A motorsport-karrierje kezdete óta ismerem, minden megvan benne, amitől sztár lehet a pályán és azon kívül is. Pontosan beleillik a McLaren kultúrájába. Már várom, hogy Gabriellel dolgozhassak és segítsem karrierje kiteljesítésében.”

Badoer a második évét futja az Olasz F4-es sorozatban, versenyt még nem nyert: „Azt is várom, hogy Brando Badoerrel dolgozhassak, aki opciós pilótánk lesz, amíg a következő év folyamán kiértékeljük őt.”

A Haas mindeközben bejelentette, hogy két szabadedzésen náluk szerepel a Ferrari-ifista, Oliver Bearman, erről itt írtunk.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Szakít az Andrettivel Romain Grosjean, bírósághoz fordul
Következő cikk Kiderült, milyen brutális összeget követel a McLaren Paloutól a szerződésszegés miatt

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország