Leclerc családi ügyet csinálna Le Mans-indulásából

Charles Leclerc elárulta, hogy öccsével, Arthurral szeretne a jövőben elindulni a Le Mans-i 24 órás versenyen.

Charles Leclerc, Ferrari

A Ferrari pilótájának idén keltette fel az érdeklődését a legendás verseny, miután a helyszínen tekintette meg a gyártó diadalát az idei viadal hiperautó-osztályában. Már akkor elmondta, hogy nyitott az indulásra maga is, most azonban újabb részleteket árult el arról, hogyan gondolja ezt teljesíteni.

A Motorsport.comnak adott exkluzív interjúban Leclerc elmondta, gyakran gondolt arra, hogy öccsével, a jelenleg az F2-ben szereplő Ferrari-növendékkel, Arthurral álljon rajthoz. Arra a kérdésre, eszébe jutott-e ez valaha, így válaszolt: „Ó, igen, sokszor. Mindenképpen szeretném egy nap, hogy megtörténjen és természetesen az öcsémmel. De nem tudom, sikerülni fog-e.”

Leclerc azt is elmondta, a harmadik tagja a csapatnak a Ferrari jelenlegi WEC-pilótája, Antonio Fuoco lenne, aki régi barátja: „Ott van Antonio is, aki a Ferrari-család tagja. Ő az egyik legjobb barátom, együtt nőttünk fel, már ő is erre edz! Meglátjuk, lehetséges-e és hogy a terveinkbe illik-e, mert mindhárman más kategóriában versenyzünk. Talán majd egy nap.”

Leclerc nagy érdeklődéssel figyelte az idei le mans-i versenyt, ahol a Ferrari 1973-as utolsó indulásuk után visszatérve egyből a csúcsra jutott. Az Eurosportnak nyilatkozva akkor elmondta, hatalmas élmény volt számára, hogy szemtanúja lehetett ennek a történelmi pillanatnak:

„Abszolút lenyűgöző, hogy a végén egy Ferrari nyert, hihetetlen, ennyi év után, igazán különleges verseny volt. A másik Ferrarinak nem volt szerencséje, egy kis kő eltalálta az egyik hűtőt, ennek a javítása miatt időt veszítettünk, de én szurkolóként voltam itt és nagyon örülök, hogy a Ferrari nyert, hihetetlen élmény volt. Iszonyat büszke vagyok arra, amit a Ferrari véghezvitt ma, őrület.”

Leclerc arról is beszélt, készen áll arra, hogy szerződést hosszabbítson a Ferrarival.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A kétszeres világbajnok lánya lehet az első női pilóta a Forma-1-ben?
Következő cikk 2028-tól motorsport versenyszáma is lehet az olimpiai játékoknak

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország