Lando Norris nem szívbajos: vizes aszfalton nyomta egy 1970-es McLaren M8D-vel

A fiatal pilóta az alapító, Bruce McLaren által utoljára tervezett autót próbálhatta ki a Goodwood-birtokon megrendezett Festival of Speeden, és nem úgy tűnik, hogy nagyin megilletődött volna az esőtől.

Jenson Button, McLaren-Chevrolet M8D

Jenson Button, McLaren-Chevrolet M8D

Anthony Rew

Ahogyan arról már korábban is több cikkben is beszámoltunk, hétvégén tartották a nagy-britanniai Goodwood-birtokon az éves Festival of Speedet, amelynek programjában többek között egy vasárnapi hegyifutam is szerepel, ahol a résztvevők közül bármely autó elindulhat. Több jelenlegi és volt Forma-1 pilótával együtt Lando Norris is részt vett ezen a versenyen, azonban az idei F1-es McLarennel talán túl egyszerű lett volna indulni az időközben esősre váltó körülmények között, így az ifjú pilóta az 1970-es McLaren-Chevrolet M8D-be ült be.

Még több F1 hír:

Az M8D-t még maga Bruce McLaren tervezte, annak az M8-nak volt az 1970-es CanAm Challenge Cupra fejlesztett verziója, amellyel a tervező/versenyző már 1966 óta folyamatosan részt vett a sorozatban - párhuzamosan a Forma-1 mellett. Remek eredményekkel ráadásul, 67-től csapattársával, Denny Hulme-mal uralták a sorozatot, három szezonon át kirobbanthatatlanak voltak az első két helyről.

Ezután azonban beütött a baj: Bruce McLaren éppen a Goodwood-pályán (amely egy, szintén a fesztivál rendezésére szolgáló területen húzódó körpálya) tesztelte az 1970-es szezonra az M8D-t, amikor annak hátulja elszabadult és a kocsi nagy sebességgel nekicsapódott egy épületnek. Bruce McLaren életét vesztette a baleset következtében, Denny Hulme pedig az M8D-vel simán nyerte a Can-Am kupa aktuális szezonját. Lando Norris körét a géppel az alábbi videón lehet megtekinteni:

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Seidl: Lépésről lépésre vissza akarom vezetni a csúcsra a McLarent
Következő cikk Sainz: Versenyről-versenyre gyorsul a McLaren

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország