Kubica és Vogel Adrienn: megvan az új autó

Az Orlen Team hivatalos évindító sajtótájékoztatóján mutatta be idei versenyautóját Vogel Adrienn. Az idén a rali-Eb négy futamán induló magyar versenyző R2-es Ford Fiestája nem akármilyen társaságban várta a leleplezést: Robert Kubica DTM-es BMW-je, valamint a PKN Orlen által szponzorált Forma-1-es Alfa Romeo is ott volt a varsói sajtóeseményen.

Vogel Adrienn, Roger Racing Team

Az idei dizájn jelentősen különbözik a tavalyitól, a fekete-arany dominanciát fehér-piros színvilág váltotta Vogel versenyautóján.

“A cél az volt, hogy megtartsuk a lendületes arculatot, követve a fő támogató által preferált színeket. Elégedett vagyok a végeredménnyel, a fehér alapszínnek köszönhetően egyszerre elegáns és sportos az autó” - értékelte az új festést Vogel Adrienn.

A lengyelországi sajtóeseményen az autó leleplezése mellett bemutatták az Orlen Team tagjait is, akik között első magyarként Vogel Adrienn is szerepel.

“Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy azok között a nagyszerű versenyzők között lehetek, akiket az Orlen vagy annak leányvállalata, a Platinum támogat. Ez egy márkanagykövetséghez hasonló együttműködés, azzal a különbséggel, hogy nem nagykövetnek, hanem Orlen Team tagnak hívnak minket.”

“A csapatban van természetesen Robert Kubica, Kuba Przygonski, a tereprali világkupa 2018-as győztese, valamint Bartosz Zmarzlik, vilgábajnok salakmotoros, és sok fiatal tehetség is” - nyilatkozta Vogel, aki egyedüli nő az Orlen Team motorsportos tagjai között.

Forrás: Roger Racing Teamet

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nagyon tehetséges női pilótát igazoltak az F3-ban
Következő cikk A W Series ezüstérmesének is komoly szimulátor-csomagja van! (kép)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország