Koreai helyszín és új súlyszabály a WTCR-ben

Az FIA Világ Motors Sport Tanácsa (WMSC) többek között a WTCR sorozatban is hozott pár fontosabb döntést. Ezek között szerepel a 2020-as naptár és az új súlyszabály, ami változtathat a futamokon.

Norbert Michelisz, BRC Hyundai N Squadra Corse Hyundai i30 N TCR

Alexander Trienitz

A WTCR mezőnye jövőre 10 különböző helyszínen fog vendégeskedni. Terméseztessen Magyarország is a rendezők között szerepel. Az idénynyitó után rögtön a Hungaroring következik április 24. és 26. között, majd jön egy majdnem 4 hetes szünet.

Még több F1 hír:

A naptár első felében ott van a Nürburgring is május végén, amit Szlovákia követ, míg a szezon felénél Portugália csatlakozik. Új helyszínként a MotoGP-ben már jól ismert Aragón mutatkozik be. Ezt követően egy igen nagy szünet jön, és legközelebb csak szeptember első hetében látjuk újra a mezőnyt versenyezni.

Kína 7. helyszínként van ott a naptárban Ningbóval. A csapatok októberben is Ázsiában lesznek, méghozzá Dél-Koreában. Ez nem más mint az Inje Speedium, mely meglepetésként szolgálhat. A koreai pályán 2013-ban és 2014-ben az Ázsiai Le Mans Series is versenyzett. Az eredeti tervek szerint a Super Formula is ellátogatott volna a helyszínre, de ez soha nem történt meg.

Szuzuka már nincs ott a naptárban, de Makaó és Sepang igen, ahol az évadzárót rendezik meg, akárcsak idén, és ne feledjük, Michelisz Norbert nagy esélyese a címnek, ami az első lenne számára a WTCR-ben.

A sorozatban a kompenzációs súlyszámok kiszámításának módja is változik, ami most már csak az időmérős körökre vonatkozik. Ezt a döntést amiatt hozták meg, hogy a versenyzőket a minél gyorsabb körökre ösztönözzék a versenyeken. 2020-ban az újoncok számára kiírt eseményt is terveznek. Erre a 23 éves és annál fiatalabb versenyzők lesznek jogosultak, akik nem több mint 3 WTCR eseményen vettek részt.


Hollandiában nagy erőkkel zajlanak a munkálatok, hogy 2020-ra minden a helyére kerüljön. A pálya jelen állapotában használhatatlan, de ha az elkészül, az egyik legélvezetesebb kanyart tartalmazhatja.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Juniorkategóriákban is bevezetheti pontrendszerét az FIA
Következő cikk Mick Schumacher elismeri, nem volt lehetősége a Forma-1-ben 2020-ra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország