Komoly kritikát kapott a női esport-sorozat, Chadwick reagált is rá

Az egyik legismertebb női versenyző, Sophia Flörsch erősen kritizálta a teljesen női esport-sorozat létrejöttét, erre pedig reagált a W Series első bajnoka, Jamie Chadwick, illetve a W Series vezérigazgatója, Bond Muir is.

Sophia Floersch, ganadora del premio Regreso del Año en los Laureus 2020

Előző héten került bejelentésre a teljesen női sorozat, a W Series elektronikus változatának létrejötte. A W Series Esports League-et 10 fordulósra tervezik a szervezők, a platform az iRacing lesz, és a sorozatban indulni fog mind a 18 hivatalos versenyző, mellettük további három pilóta lesz ott a virtuális rajtrácson.

A bejelentés vegyes fogadtatást kapott. A W Series egyik leghangosabb kritikusa az egyik legismertebb női versenyző, Sophia Flörsch, aki idén az F3-ban indulhat. A német versenyzőnő a Twitter-oldalán kritizálta a teljes női esport-sorozatot:

„Ne már, ez egy vicc? Szegregáció a számítógép mögött. Lányok, az esport 100 százalékosan nem-semleges. Annyi esport-esemény van, amelyen fiúk és lányok is részt vehetnek – ingyenesen! Micsoda marketing cucc! Ez a keserű igazság.”

Flörsch azon kevés női pilóta egyike, akik részt vesznek esport-bajnokságokban, többek között a DTM Esports Classic Challenge-ben is indul. Rajta kívül Jamie Chadwick, a W Series első bajnoka is indul különböző esport-eseményeken.

Még több hír:

Chadwick viszont nem ért egyet Flörsch-sel, és úgy gondolja, hogy a W Series Esports League nagyobb láthatóságot biztosít a világ női versenyzőinek számára a virtuális térben.

„Mindig is azt mondtam az utóbbi években, hogy nem értem, miért nincs több lány a szimulátorversenyzés világában. Ez valójában csak egy sztereotípia, nincs ok arra, hogy miért ne lehetne nagyobb a női részvétel a szimulátorversenyzésben.” – mondta Chadwick az Autosportnak.

„Egy kicsit felelős vagyok ezért, mivel női pilótaként a motorsport magas szintjén vagyok. Én is, és néhányan mások is végezhetnének jobb munkát az esport nők felé promótálásában, főleg most, hogy ilyen lehetőségünk van.”

„A W Series hasonlóan cselekszik a virtuális világban is, mint a valódi versenyzésnél: lehetőséget biztosít és látható platformot ad. Azt teszi, amit az IndyCar és a Formula E is csinál, a sorozatot esport-platformmá alakítja.”

„Szó sincs arról, hogy szegregálnánk a nőket, vagy bármi hasonlót tennénk, csak lehetőséget biztosítunk és betöltünk egy űrt, amit sajnos jelenleg a való világban nem tudunk megtenni.”

Jamie Chadwick celebrates on the podium with the trophy

Jamie Chadwick celebrates on the podium with the trophy

Fotó készítője: Sam Bloxham / Motorsport Images

A sorozat vezérigazgatója, Bond Muir pedig azt mondta, nem fog bocsánatot kérni azért, mert nem hívott meg férfiakat a teljesen női virtuális sorozatba.

„Meghívtuk Sophiát, hogy velünk versenyezzen. Tiszteletben tartom bármelyik versenyző azon döntését, hogy nem akar nálunk versenyezni. Megértem azt a véleményüket, hogy nem akarnak csak női mezőnyben versenyezni.”

„Megértem azokat az embereket is, akik azt mondják, hogy az esportot sosem kellene szegregálni, de a W Series Esports League a nőkről szól. A W Series is a nőkről szól. Nem fogok bocsánatot kérni azért, mert nem hívtunk meg férfiakat. Ez az egész a motorsport nőknek szóló promótálásáról szól, legyen szó az esportról vagy a tradícionális versenyzésről.”

Arról még nem született döntés, hogy milyen pénzdíjakat oszthatnak a teljesen női esport-sorozatban, és még a versenyek időpontjait sem jelentették be, viszont erre hamarosan sor kerülhet, és a várakozások szerint június elején indulhat az e-versenyzés.

A W Series 2020-as szezonja eredetileg nyolc versenyből állt volna, ha a koronavírus-járvány nem alakította volna át az előzetes terveket, és ebből a nyolc fordulóból kettőt Forma-1-es betétfutamként rendeztek volna.


A vártnak megfelelően a Codemasters kiadott egy újabb videót a közelgő Virtuális Nagydíj előtt. Főszerepben Spanyolország, a katalán pálya Barcelonából, mely ezen a hétvégén látta volna vendégül a Forma-1 mezőnyét.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Női Esport-bajnokságot indít a W Series: pályák, nevezési lista, információk
Következő cikk Kiadták a W Series Esports League versenynaptárát

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország