Jelentés a versenyről

Kiss Norbi a 8. helyről is nyert, három győzelemmel zárt a Hungaroringen!

Kiss Norbert a Kamion Európa-bajnokság magyar fordulójának negyedik, fordított rajtrácsos versenyén is győzött, így összesen három győzelemmel zárt a Hungaroringen.

285152533_5499181823471448_604683231195648634_n

A hétvége utolsó Kamion Eb-futamán a fordított rajtrács miatt a nyolcadik helyről indulhatott Kiss Norbi, aki pár kanyar alatt feljött az ötödik helyre, előtte Calvet, Hahn, Kursim és Halm volt.

A második kör elején Halm mellett is el tudott menni Norbi, és már Kursimot támadhatta a dobogós helyezésért. Az előzési manővere sikeres is volt, így már csak Calvet és Hahn volt a magyar pilóta előtt.

További híreink:

Norbi hosszú körökön keresztül üldözte a vezető kettőst, majd a 8. körben jól használta ki Calvet és Hahn csatáját, durván fél körön keresztül egymás mellett mentek Hahnnal, majd Kiss megelőzte a németet. Calvet a 9. kör végén az élről esett ki, Norbi pedig átvette a vezetést.

Kiss végül 5,2 másodperces előnnyel győzött, Hahn a második helyre futott be, majd Lacko és Lenz következett – azonban utóbbi két pilótát még vizsgálják a stewardok. Norbi így összesen három győzelmet aratott a Hungaroringen, így tovább növelte az előnyét a pontversenyben.

Leclerc a kiesése után: „Erre nehéz szavakat találni...”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kiss Norbi: a srácok nem aludtak egy percet sem, nagyon hálás vagyok az emberfeletti teljesítményükért
Következő cikk Le Mans: a #8-as autóval szerezte meg sorozatban 5. győzelmét a Toyota!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország