Kiderült, a Ferrari milyen pilótafelállással vág neki a WEC idei szezonjának

Az olasz márka 50 évvel legutóbbi nagy sikere után 2023-ban ismét visszatér a sportautózás csúcskategóriájába. Korábban már bemutatták a 499P elnevezésre hallgató, Hypercar-szabályok szerint épült masinájukat, most pedig kiderült, kik fogják azt vezetni.

#50 Ferrari LMH: Miguel Molina, Nicklas Nielsen, Antonio Fuoco, #51 Ferrari LMH: Antonio Giovinazzi, James Calado, Alessandro Pier Guidi

A Ferrari idén nagy fába vágta a fejszéjét, hiszen ismét megpróbálják meghódítani Le Mans-t, méghozzá két 499P-vel, melyeket összesen hat versenyző fog terelgetni. Korábban nem lehetett tudni, pontosan milyen felállást választanak a vörösök, de most végre erre is fény derült.

Túlzott meglepetésekre azért nem kell gondolni, hiszen a legtöbben a Ferrari GT programjából érkeznek. F1-es vonatkozásban azonban fontos lehet, hogy Antonio Giovinazzi is szerepet kap a WEC-csapatban.

Az olasz 2021 végén került ki a sorozat mezőnyéből, miután az Alfa Romeo úgy döntött, leigazolja Valtteri Bottast és az újonc Csou Kuan-jüt, így Giovinazzi számára már nem maradt hely. Ettől függetlenül a pályafutását már régóta támogatja a Ferrari, ahol tartalékversenyzői szerepet töltött be tavaly.

További híreink:

Ezek fényében pedig nem véletlen, hogy ő ülhet majd az egyik 499P volánja mögé, melyet egyébként az AF Corse csapat fog majd versenyeztetni a WEC-ben és a Le Mans-i 24 óráson is.

Ami pedig a többi pilótát illeti, a GTE Pro-ban világbajnok Alessandro Pier Guidi és James Calado csatlakozik Giovinazzihoz, így az egyik hármast ők fogják alkotni, míg a másikat Antonio Fuoco, Miguel Molina és Nicklas Nielsen.

A Ferrari sportautós programjának vezetője, Antonello Coletta elégedett lehet ezzel a hat pilótával, mivel többször is kihangsúlyozta, hogy fiatal tehetségeket is szeretne az autókba ültetni, a most felsorolt nevek között pedig több feltörekvő tehetség is van, akik azonban már szintén tapasztaltnak számítanak.

 

Ezzel egyébként azokat a vad pletykákat is el lehet dobni, miszerint esetleg az F1-es csapat versenyzői, tehát Charles Leclerc és Carlos Sainz is szerepet kap a Le Mans-i programban. A két 499P egyébként az 50-es és 51-es rajtszámmal fog majd harcba szállni.

Egy korábbi F1-es pilóta fiával erősít a Red Bull juniorprogramja

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hivatalosan is a Red Bull-család teljeskörű tagja lett Sebastian Montoya
Következő cikk Dakar: zsinórban harmadik szakaszát nyerte meg Loeb

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország