Kevin Magnussen nagyon élvezte az első köreit Le Mans-ban

Kevin Magnussen karrierje során most először hajtott pályára Le Mans-ban, amit nagyon is élvezett, de azt is elárulta, hogy a figyelmét nem vonja el a versenyzésről a tény, hogy az apjával osztozik az autón.

#49 High Class Racing Oreca 07 - Gibson LMP2, Kevin Magnussen

#49 High Class Racing Oreca 07 - Gibson LMP2, Kevin Magnussen

Marc Fleury

Kevin Magnussen a Forma-1 után a hosszútávú versenyzésben találta meg a számításait, de egy verseny erejéig beugrott az IndyCarba is, most hétvégén azonban megejti a Le Mans bemutatkozását is, miután a High Class Racing egyik Oreca 07 LMP2-es autóját vezetheti majd, csapattársai pedig a saját apja, Jan Magnussen, valamint honfitársa, Anders Fjordbach lesznek.

A vasárnapi teszten az LMP2-es kategóriában az autó legjobb idejét egyből ő is autózta, azonban a 3:33.680-as ideje csak a 12. leggyorsabb volt a kategóriában, majdnem 2,5 másodperccel elmaradva Paul-Loup Chatin ideje mögött, ugyanakkor ez nem vont el semmit attól, hogy mennyire különlegesnek érezte az első tesztnapját.

Még több F1 hír:

„Az első körök egyszerűen különlegesek itt” – mondta Magnussen, aki 2022-ben már a Peugeot Le Mans Hypercar programjának gyári pilótája lesz. „Amikor már ilyen régóta nézed a TV-n a versenyt, és végül te is kipróbálhatod magadat itt, az egészen különleges.”

„Tudtam, hogy tetszeni fog a pálya, nagyon menő, nem csak a történelme miatt, hanem mert tényleg egyedi. Ehhez hasonló „utcai” pálya sehol máshol nincsen a világon. Volt egy pár technikai problémánk délelőtt, plusz a három piros zászló kicsit megszakította a programunkat, de nagyon sok kört teljesítettünk, sok adatot szereztünk. Már most jól érzem magamat a pályán, ezért át kell adnom az autót a többieknek is egy pár körre, de nagyon boldog vagyok összességében.”

#49 High Class Racing Oreca 07 - Gibson LMP2 of Anders Fjordbach, Jan Magnussen, Kevin Magnussen

#49 High Class Racing Oreca 07 - Gibson LMP2 of Anders Fjordbach, Jan Magnussen, Kevin Magnussen

Fotó készítője: Rainier Ehrhardt

Kevin édesapja, Jan Magnussen már a 23. Le Mans-i 24 órására készül, amelynek GT kategóriáját már négyszer is megnyerte a Corvette Racinggel, de elmondása szerint nem vonja el a figyelmét a versenyzésről, hogy a fia a csapattársa.

„Nehéz szavakat találni arra, mennyire különleges, hogy Kevinnel lehetek itt, de a Le Mans az Le Mans, ami mindent felülír. Minden arról szól, hogy a lehető legjobb köröket autózzuk, pont most beszéltünk arról, hogy milyen keveset törődtünk az apa-fia kapcsolattal, és mennyire komolyan foglalkoztunk a munkánkkal, amiért végül is ide jöttünk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Button elmondta, szenvedett, amikor abbahagyta a versenyzést
Következő cikk Coyne: Albont is érdekli az IndyCar, Grosjean jól eladja a sorozatot Európában is

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország