Keszthelyi Vivien dupla pontszerzése az Audi TT Cup-ban, Zandvoortban

A fiatal magyar tehetség többek között egy ex-F1-es versenyzővel is megküzdött a helyekért a legendás versenyhelyszínen, ahol a DTM mezőnye is versenyez.

Keszthelyi Vivien  Zandvoort

Keszthelyi Vivien Zandvoort

Gokartozás Keszthelyi Viviennel
Gokartozás Keszthelyi Viviennel Kecskeméten
Keszthelyi Vivien - Norisring
Keszthelyi Vivien - Zandvoort
Keszthelyi Vivien - Zandvoort
Keszthelyi Vivien - Zandvoort

Keszthelyi Vivien, az Audi tehetséggondozó akadémiájának magyar versenyzője a TT Cup sorozat legfiatalabb tagjaként mindkét zandvoorti futamot pontszerző helyen fejezte be, ráadásul az idei szezonban a legjobb hétvégéjén van túl.

A szombati időmérő kissé nehezen indult a 16 éves debreceni születésű pilótának, mivel az eső miatt csak később tudott kigurulni az első piros zászló miatt rövidebb kvalifikációra, ráadásul éppen amikor a leggyorsabb körét kezdte meg, lengyel riválisa olyan balesetet szenvedett, amely miatt újabb piros zászlóval idő előtt leintették az időmérőt.

Emiatt Vivien csak a 13. helyről kezdhette az első futamot, ami rendkívül emlékezetes marad a számára, hiszen egy korábbi F1-es pilótával, a hazai pályán versenyző Giedo van der Gardéval került csatába. A rutinos 31 éves holland - aki a Caterhamnél versenyzett a száguldó cirkuszban, valamint tesztpilótaként a Sauber alkalmazásában is állt - a fiatal magyar előtt rajtolt, Keszthelyinek azonban sikerült megelőznie őt, ráadásul több támadását is magabiztosan visszaverte. A sorozat történetének első magyar versenyzője végül a 11. helyen ért célba, ami 8 pontot ért neki.

Az első pontjait a legutóbbi versenyhétvégén, a Norisringen begyűjtött magyar pilóta így pozitív érzésekkel vághatott neki a másnapi második futamnak, de nehezebb helyzetből, hiszen ekkor a 15. helyről rajtolt - mivel az időmérőn futott két leggyorsabb kör alapján osztják be a rajtrácsot, amelyet ő csak a gumimelegítő köre alapján ért el. A korábbi versenyeken szerzett tapasztalatok alapján a fiatal magyar pilóta az elején megpróbált kimaradni a tülekedésekből, s taktikusan kezdett. Ezt követően igazi embert próbáló futama volt, ugyanis több előzést mutatott be, emellett viszont többször is nehéz helyzetbe került egy-egy riválisának kicsúszása, vagy előzési kísérlete közben.

Ezúttal a kockás zászló a 12. helyen intette le, ami újabb 8 egység a pontversenyben, de talán még ennél is többet jelentett neki az, hogy a futamot követően az Audi Sport Racing Academy instruktorai külön gratuláltak neki teljesítményéhez, kiemelve, hogy eddig ez volt az idei legjobb hétvégéje.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Gyorsasági Ob: Stern Roland nyert szombaton a Slovakiaringen
Következő cikk Magyar János: Hibátlan befejezés a Slovakiaringen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország