Képeken a borzalmas F3-as bukás Monzából: a tehetetlen pilóta

Néhány felvétel, ami tökéletesen bemutatja, hogy a fiatal versenyző milyen veszélynek volt kitéve és valós veszélyben volt az élete, akárcsak a pályabíróknak a monzai pálya szélén a Parabolica kanyarban.

Képeken a borzalmas F3-as bukás Monzából: a tehetetlen pilóta

Alex Peroni kapcsán legutóbb arról számolhattunk be, hogy elhagyhatta a kórházat a horrorisztikus monzai bukása után, melynek során agyrázkódást és csigolyasérülést szenvedett, de az orvosok úgy határoztak, hogy nincs szükség operációra. A következő 30 nap azonban egyértelműen csak a pihenésről fog szólni a fiatal pilótának, aki most visszatér Tasmaniába.

Még több F1 hír:

Peroni egy kerékvető miatt repült a levegőbe, ami a pályahatárt jelezte és azt az FIA az incidens után rögtön eltávolította. Az F3-as autók egyszerűen túl alacsonyan ülnek, így történhetett meg ez a szörnyű bukás, aminek során a pályabírók is életveszélyben voltak, akiket a kerítés védet meg, mert más esetben az autó egyszerűen rájuk esett volna.

Az alábbi képek is jól bizonyítják, hogy Peroni mit élhetett át magasan a levegőben, több mint irreális módon balesetet szenvedvén, majd becsapódván. A Halo is kiváló munkát végzett, mely nélkül lehetséges, hogy a nemrég örök nyugalomra helyezett Hubert után egy újabb pilótát vesztettünk volna el, 1 hét alatt.

Alexander Peroni, Campos Racing, crashes

1/6

Fotót készítette: Andre Vor / Sutton Images

2/6

3/6

4/6

5/6

6/6

megosztás
hozzászólás
Elhagyta a kórházat a súlyosan megsérült F3-as pilóta

Előző cikk

Elhagyta a kórházat a súlyosan megsérült F3-as pilóta

Következő cikk

Hivatalos: Dakar-legendát kap maga mellé Alonso

Hozzászólások betöltése