Képekben a Dakar Rali harmadik napja: minden egyre nehezebb

Egy újabb remek képes összeállítás a 2020-as Dakar Rali legutóbbi napjáról, amit Carlos Sainz húzott be. A veterán spanyol az összetettben is vezet, de még mindig igen sok van hátra.

Képekben a Dakar Rali harmadik napja: minden egyre nehezebb

Folytatódik a küzdelem az idei Dakar Ralin, és a java még csak most jön. Természetesen a versenyzők folyamatosan fáradnak, így a koncentráció is kisebb a részükről, valamint az autók ugyancsak sérülnek, használódnak.

Még több F1 hír:

Minden nap vannak kiesők, akik egyéb más okok miatt feladják a küzdelmet, de szerencsére eddig igazán súlyos sérülés nem történt, ami egy versenyző vagy résztvevő életébe került volna. Ennél semmi sem fontosabb!

Alább egy nagyobb képgalériát találhattok a harmadik napról, benne az autósokkal, a motorosokkal és a kamionosokkal. Lenyűgöző felvételek, amik megigézik a rajongókat. A Dakar még mindig a leglátványosabb terepralis esemény.

Robert Szustkowski, Jarosław Kazberuk, Filip Skrobanek, Tatra Jamal

1/221

Fotót készítette: Patrik Bauer

2/221

3/221

4/221

Fotót készítette: Patrik Bauer

Patrice Garrouste, Szymon Gospodarczyk, Petr Vojkovsky, Tatra Jamal

5/221

6/221

7/221

8/221

Fotót készítette: Patrik Bauer

Martin Prokop, Viktor Chytka
Martin Prokop, Viktor Chytka
9/221

Fotót készítette: Orlen Team

Maciej Giemza
Maciej Giemza
10/221

Fotót készítette: Orlen Team

Kuba Przygoński, Timo Gottschalk
Kuba Przygoński, Timo Gottschalk
11/221

Fotót készítette: Orlen Team

Kamil Wiśniewski
Kamil Wiśniewski
12/221

Fotót készítette: Orlen Team

Adam Tomiczek
Adam Tomiczek
13/221

Fotót készítette: Orlen Team

#9 Monster Energy Honda Team: Ricky Brabec

14/221

Fotót készítette: Honda Racing

15/221

16/221

Fotót készítette: Honda Racing

#7 Monster Energy Honda Team: Kevin Benavides

17/221

18/221

19/221

Fotót készítette: Honda Racing

#6 Rockstar Energy Husqvarna Factory Racing: Andrew Short

20/221

Fotót készítette: Husqvarna

21/221

22/221

23/221

24/221

Fotót készítette: Husqvarna

#523 Epsilon MAN: Jordi Juvanteny, Jose Luis Criado, Xavier Domenech

25/221

Fotót készítette: Fotop

26/221

27/221

28/221

Fotót készítette: Fotop

#5 Rockstar Energy Husqvarna Factory Racing: Pablo Quintanilla

29/221

Fotót készítette: Husqvarna

#5 Rockstar Energy Husqvarna Factory Racing: Pablo Quintanilla
#5 Rockstar Energy Husqvarna Factory Racing: Pablo Quintanilla
30/221

Fotót készítette: Husqvarna

#406 Xtremeplus Polaris Factory Team: Jose Luis Pena Campo, Rafael Tornabell Cordoba

31/221

Fotót készítette: Xtremeplus

32/221

33/221

Fotót készítette: Xtremeplus

#4 Monster Energy Yamaha Rally Team: Adrien Van Beveren

34/221

Fotót készítette: Yamaha Motor Racing

35/221

36/221

Fotót készítette: Yamaha Motor Racing

#336 Sodicars Racing Mitsubushi: Cristina Gutierrez Herrero, Pablo Moreno Huete

37/221

Fotót készítette: Sodicars Racing

38/221

Fotót készítette: Sodicars Racing

#28 Monster Energy Yamaha Rally Team: Jamie Mccanney

39/221

Fotót készítette: Yamaha Motor Racing

#28 Monster Energy Yamaha Rally Team: Jamie Mccanney
#28 Monster Energy Yamaha Rally Team: Jamie Mccanney
40/221

41/221

Fotót készítette: Yamaha Motor Racing

#22 Monster Energy Yamaha Rally Team: Franco Caimi

42/221

43/221

44/221

45/221

Fotót készítette: Yamaha Motor Racing

#17 Monster Energy Honda Team: Jose Ignacio Cornejo Florimo

46/221

Fotót készítette: Honda Racing

#17 Monster Energy Honda Team: Jose Ignacio Cornejo Florimo
#17 Monster Energy Honda Team: Jose Ignacio Cornejo Florimo
47/221

Fotót készítette: Honda Racing

#12 Monster Energy Honda Team: Joan Barreda Bort

48/221

49/221

50/221

Fotót készítette: Honda Racing

#10 Monster Energy Yamaha Rally Team: Xavier De Soultrait

51/221

Fotót készítette: Yamaha Motor Racing

#10 Monster Energy Yamaha Rally Team: Xavier De Soultrait
#10 Monster Energy Yamaha Rally Team: Xavier De Soultrait
52/221

53/221

54/221

55/221

56/221

57/221

58/221

59/221

Fotót készítette: Yamaha Motor Racing

fiat-500-e-500c-dolcevita
fiat-500-e-500c-dolcevita
60/221
bugatti-teaser
bugatti-teaser
61/221
bmw-m340i-drag-races-audi-s4-amg-e53-s60-polestar

62/221
Team KAMAZ Master mechanics
Team KAMAZ Master mechanics
63/221

Fotót készítette: A.S.O.

Rafal Sonik
Rafal Sonik
64/221

Fotót készítette: Pavel Mothejl

Rafal Sonik
Rafal Sonik
65/221

Fotót készítette: Pavel Mothejl

#517 Team De Rooy IVECO: Albert Llovera, Ferran Marco Alcayna, Marc Torres

66/221

Fotót készítette: Team de Rooy

67/221

68/221

69/221

Fotót készítette: Team de Rooy

#401 South Racing - Can Am: Gerard Farres Guell, Armand Monleon

70/221

Fotót készítette: South Racing

71/221

Fotót készítette: South Racing

#347 Jefferies and Maxxis Dakar Team: Tom Coronel

72/221

Fotót készítette: Tom Coronel

#347 Jefferies and Maxxis Dakar Team: Tim Coronel, Tom Coronel with Jacky Ickx

73/221

Fotót készítette: Tom Coronel

#347 Jefferies and Maxxis Dakar Team: Tim Coronel, Tom Coronel

74/221

75/221

76/221

77/221

78/221

79/221

80/221

81/221

82/221

83/221

84/221

85/221

86/221

87/221

88/221

89/221

90/221

91/221

92/221

93/221

94/221

95/221

96/221

97/221

98/221

Fotót készítette: Tom Coronel

#347 Jefferies and Maxxis Dakar Team: Tim Coronel

99/221

100/221

Fotót készítette: Tom Coronel

#341 Ssangyong Motorsport Koorando DKR: Oscar Fuertes Aldanondo, Diego Vallejo

101/221

Fotót készítette: Fotop

#341 Ssangyong Motorsport Koorando DKR: Oscar Fuertes Aldanondo, Diego Vallejo
#341 Ssangyong Motorsport Koorando DKR: Oscar Fuertes Aldanondo, Diego Vallejo
102/221

103/221

Fotót készítette: Fotop

#325 Mecatech BMW: Isidre Esteve Pujol, Txema Villalobos

104/221

105/221

106/221

Fotót készítette: Fotop

#31 KTM Factory Team: Mario Patrao
#31 KTM Factory Team: Mario Patrao
107/221

Fotót készítette: KTM Images

#31 KTM Factory Team: Mario Patrao
#31 KTM Factory Team: Mario Patrao
108/221

Fotót készítette: KTM Images

#31 KTM Factory Team: Mario Patrao
#31 KTM Factory Team: Mario Patrao
109/221

Fotót készítette: KTM Images

#3 Red Bull KTM Factory Racing: Sam Sunderland

110/221

111/221

112/221

113/221

114/221

115/221

Fotót készítette: KTM Images

#24 Sherco TVS Rally Factory: Lorenzo Santolino

116/221

Fotót készítette: Rally Zone

#2 Red Bull KTM Factory Racing: Matthias Walkner

117/221

Fotót készítette: KTM Images

#2 Red Bull KTM Factory Racing: Matthias Walkner
#2 Red Bull KTM Factory Racing: Matthias Walkner
118/221

119/221

120/221

121/221

122/221

123/221

124/221

125/221

126/221

Fotót készítette: KTM Images

#16 Red Bull KTM Factory Racing: Luciano Benavides

127/221

128/221

129/221

130/221

131/221

132/221

133/221

Fotót készítette: KTM Images

#1 Red Bull KTM Factory Racing: Toby Price

134/221

135/221

136/221

137/221

138/221

Fotót készítette: KTM Images

Red Bull Off-Road Team USA
Red Bull Off-Road Team USA
139/221

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

Ambiance
Ambiance
140/221

Fotót készítette: A.S.O.

Ambiance
Ambiance
141/221

Fotót készítette: A.S.O.

Ambiance
Ambiance
142/221

Fotót készítette: A.S.O.

Ambiance
Ambiance
143/221

Fotót készítette: A.S.O.

Ambiance
Ambiance
144/221

Fotót készítette: A.S.O.

Ambiance
Ambiance
145/221

Fotót készítette: A.S.O.

Ambiance
Ambiance
146/221

Fotót készítette: A.S.O.

Ambiance
Ambiance
147/221

Fotót készítette: A.S.O.

Ambiance
Ambiance
148/221

Fotót készítette: A.S.O.

Ambiance
Ambiance
149/221

Fotót készítette: A.S.O.

Ambiance
Ambiance
150/221

Fotót készítette: A.S.O.

Ambiance
Ambiance
151/221

Fotót készítette: A.S.O.

Ambiance
Ambiance
152/221

Fotót készítette: A.S.O.

#76 KTM: Martin Freinademetz
#76 KTM: Martin Freinademetz
153/221

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

#76 KTM: Martin Freinademetz
#76 KTM: Martin Freinademetz
154/221

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

#516 Team KAMAZ Master: Anton Shibalov, Dmitrii Nikitin, Ivan Tatarinov

155/221

156/221

157/221

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

#511 Team KAMAZ Master: Andrey Karginov, Andrey Mokeev, Igor Leonov

158/221

159/221

160/221

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

#501 Team KAMAZ Master: Dmitry Sotnikov, Ruslan Akhmadeev, Ilgiz Akhmetzianov

161/221

162/221

163/221

164/221

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

#500 Team KAMAZ Master: Eduard Nikolaev, Evgenii Iakovlev, Vladimir Rybakov

165/221

166/221

167/221

168/221

169/221

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

#50 Hero Motosports Team Rally: CS Santosh

170/221

171/221

172/221

173/221

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

#412 Red Bull Off-Road Team USA OT3: Mitchell Guthrie, Ola Floene

174/221

175/221

176/221

177/221

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

#409 Red Bull Off-Road Team USA OT3: Blade Hildebrand, Francois Cazalet

178/221

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

#403 Red Bull Off-Road Team USA OT3: Cyril Despre, Mike Horn

179/221

180/221

181/221

182/221

183/221

184/221

185/221

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

#400 South Racing - Can Am: Francisco Lopez Contardo, Juan Pablo Latrach Vinagre

186/221

187/221

188/221

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

#36 Husqvarna: Mohammed Balooshi
#36 Husqvarna: Mohammed Balooshi
189/221

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

#36 Husqvarna: Mohammed Balooshi
#36 Husqvarna: Mohammed Balooshi
190/221

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

#36 Husqvarna: Mohammed Balooshi
#36 Husqvarna: Mohammed Balooshi
191/221

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

#34 KTM: Arunas Gelazninkas
#34 KTM: Arunas Gelazninkas
192/221

Fotót készítette: A.S.O.

#324 X-Raid Mini: Yasir Seaidan, Kuzmich Alexy

193/221

194/221

Fotót készítette: A.S.O.

#319 Agrorodeo Mini: Vaidotas Zala, Saulius Jurgelenas

195/221

Fotót készítette: A.S.O.

#314 Overdrive Toyota: Erik Van Loon, Sebastien Delaunay

196/221

Fotót készítette: Van Loon Racing

197/221

198/221

199/221

200/221

201/221

202/221

203/221

204/221

205/221

206/221

207/221

208/221

209/221

210/221

211/221

212/221

Fotót készítette: Van Loon Racing

#310 Toyota Gazoo Racing: Fernando Alonso, Marc Coma

213/221

Fotót készítette: A.S.O.

#309 Overdrive Toyota: Yazeed Al Rajhi, Konstantin Zhiltsov

214/221

215/221

216/221

Fotót készítette: A.S.O.

#305 JCW X-Raid Team: Carlos Sainz, Lucas Cruz

217/221

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

#305 JCW X-Raid Team: Carlos Sainz, Lucas Cruz
#305 JCW X-Raid Team: Carlos Sainz, Lucas Cruz
218/221

219/221

Fotót készítette: A.S.O.

#305 JCW X-Raid Team: Carlos Sainz, Lucas Cruz
#305 JCW X-Raid Team: Carlos Sainz, Lucas Cruz
220/221

221/221

Fotót készítette: A.S.O.

megosztás
hozzászólás
Alonso nagyon boldog a keddi eredménnyel
Előző cikk

Alonso nagyon boldog a keddi eredménnyel

Következő cikk

Videós felvételek a Dakar Rali harmadik napjáról

Hozzászólások betöltése