Top események
Forma-1
11 szept.
Ez az esemény véget ért
MotoGP
11 szept.
Ez az esemény véget ért
18 szept.
Ez az esemény véget ért
Teljes eredmény:

Júniusban már zárt kapus tesztnapokat rendez a DTM

megosztás
hozzászólás
Júniusban már zárt kapus tesztnapokat rendez a DTM
Szerző:

A német túraautó-bajnokság, a DTM szezon előtti 4 napos tesztet rendez a Nürburgringen, hogy felkészüljön a 2020-as szezonra. A tesztre a szurkolók és a média sem mehet ki, és folyamatosak lesznek a biztonsági rendelkezések.

A koronavírus-járvány miatt egyelőre a DTM 2020-as szezonja sem kezdődhetett el. A 10 futamosra tervezett naptár veszélybe került azután, hogy Németországban és Belgiumban is betiltották a tömegrendezvényeket, ami hatással volt a tervezett nyár norisringi és zolderi eseményekre is.

A DTM szervezője, az ITR viszont most 4 napos hivatalos tesztet szervezett a Nürburgringen június 8-tól 11-ig, hogy aztán a későbbiekben majd megkezdődhessen a 2020-as idény.

További híreink:

Az eseményen pedig nemcsak a pályán fognak folyni a tesztek, hanem a pályán kívül is: ez a teszt úgynevezett főpróbaként is fog szolgálni a koronavírus terjedésének megakadályozása szempontjából – erre pedig intézkedéseket is hozott a DTM.

Az ITR közleményében szerepelt, hogy intézkedéseket fognak bevezetni annak érdekében, hogy a személyzet körében ne terjedjen a vírus. Ez magában fog foglalni társadalmi távolságtartási procedúrákat, a kilátogatók számának limitálását, illetve higiéniai szabályokat is. Emellett minden személyt naponta ellenőriznek majd, hogy mutatják-e a COVID-19 tüneteit.

Ez a teszt az első dátum a DTM átalakított 2020-as versenynaptárában, és a várakozások szerint a naptár további részeiről a következő hetekben fogják lerántani a leplet.

Robert Kubica, BMW M4 DTM

Robert Kubica, BMW M4 DTM

Fotó készítője: BMW AG

Az ITR közleménye szerint a naptár „új, normál, koronavírus utáni környezetet fog teremteni”, ennek a részeként pedig zárt kapus eseményeket fog rendezni a média és a szurkolók részvétele nélkül.

„Sok türelemmel és kemény munkával, teljes sebességgel készülünk fel az új DTM-szezonra. Rendkívül magabiztosak vagyunk azt illetően, hogy izgalmas versenyeket tudunk rendezni 2020-ban, és hamarosan nyilvánosságra fogunk hozni egy új naptárat, ami figyelembe fogja venni a motorsport „új normáját”.” – mondta az ügyvezető igazgató Marcel Mohaupt.

Nemrégiben a DTM egy nagyon rossz hírt kapott: az Audi 2020 után el fogja hagyni a sorozatot, így a BMW marad az egyetlen gyártó a német túraautó-bajnokságban 2021-től.


A McLaren versenyzője jót nevetett a dolgon, de nyilván ennél jobban akarta megoldani a szituációt, és a valóságban teljesen másképp cselekedett volna.

Kiadták a W Series Esports League versenynaptárát

Előző cikk

Kiadták a W Series Esports League versenynaptárát

Következő cikk

Az egyik legnevesebb sorozat vezetője szerint a tisztán elektromos, és a privát versenyzésé a jövő

Az egyik legnevesebb sorozat vezetője szerint a tisztán elektromos, és a privát versenyzésé a jövő
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat DTM , Motorsportok
Szerző Gyémánt Péter