Jelentős változás 2022-től az F2 és az F3 hétvégéiben

Az F2 és az F3 képviselői az Orosz Nagydíj hétvégéjén bejelentették, hogy az F1 első számú utánpótlás szériái 2022-től kezdve két versenyt rendeznek majd fordulónként. A két sorozat idén tett kísérletet a három versenyes formátumra.

Robert Shwartzman, Prema Racing, leads Oscar Piastri, Prema Racing, Jehan Daruvala, Carlin, and Roy Nissany, Dams

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A költségcsökkentés érdekében az FIA úgy döntött, különválasztja az F2-t és az F3-at a 2021-es versenynaptárban – ez alól épp a hétvégi Orosz Nagydíj volt a kivétel. A változtatással lehetővé vált, hogy a két utánpótlás sorozat az adott hétvégén három versenyt is rendezhessen, így a csapatoknak kevesebb helyszínre kellett összességében elutazniuk.

Az F2 és az F3 képviselői most bejelentették, hogy 2022-től mindkét bajnokság visszatér a két versenyes formátumhoz. Azt még nem ismertették, hány versenyhelyszínre látogat el jövőre a két széria.

Még több F1 hír:

A hétvégi versenyek csökkentése mellett a két sorozat elválasztása is megszűnik: ahogy korábban, az F2 és az F3 2022-től ismét közösen utazik majd a sorozat állomásaira.

A 2021 előtti rendszerrel ellentétben a következő évtől a sprintverseny lesz hamarabb, míg a hosszabb fő futam később. Az F2 esetében az időmérő első 10, míg az F3-nál az első 12 helyezettje indul majd fordított sorrendben a sprintfutamon.

„Elégedetten jelentjük be az F2-t és az F3-at érintő változásokat, melyek a következő szezontól kerülnek majd bevezetésre” – mondta az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali.

„A 2021-es szezon mindkét bajnokságban rendkívül izgalmas bajnokságot eredményezett, nagyszerű tehetségekkel a mezőnyben. Szeretnénk, hogy a szurkolók a továbbiakban is maximális mértékben élvezzék a sorozat versenyeit.”

„Örülök, hogy a változások a Motorsport Világtanács által is elfogadásra kerültek” – csatlakozott az olasz szavaihoz az F2 és az F3 vezérigazgatója, Bruno Michel.

„Remek hír, hogy az F2 főfutama vasárnap lesz, egy napon az F1-es versennyel. A szombati két fordított rajtrácsos verseny tovább színesíti majd a bajnokságot, sok versenyzőnek lehetőséget biztosítva arra, hogy megvillantsa tehetségét.”

A Red Bull szerint Hamilton sem ússza meg motorcsere nélkül

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk IndyCar: Herta a 14. helyről nyert, Palou a 2021-es bajnok!
Következő cikk Az F2 bajnokesélyese, Oscar Piastri könnyen lehet, hogy egy évig nem versenyezhet

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország