Jégen rendezik meg a 2022-es Race Of Championst!

Úgy tűnik, hogy eljött az ideje, hogy a Bajnokok tornája, vagyis a Race Of Champions (ROC) szervezői kicsit feldobják a már jól megszokott formulát. Mindenki hozza magával a legmelegebb téli ruháit, hiszen a jövő évi eseményt Svédországban, a befagyott Balti-tengeren rendezik majd meg.

Race of Champions logo

Race of Champions logo

Race of Champions

Egy hosszabb és szélesebb pályát használva, a világ minden tájáról érkező pilóták szállnak majd harcba a Race Of Champions bajnoki címéért, valamint a Nemzetek kupája első helyéért, hogy eldöntsék, melyik a leggyorsabb ország a Földön.

Mindig remek szórakozást nyújt az esemény, hiszen a motorsportok minden szakágából érkeznek résztvevők. A versenyzés elitje szokott általában megjelenni a rendezvényen, és néha el sem hisszük, hogy összecsapnak egymással.

Korábban olyan neves pilóták vettek részt a tornán, mint Michael Schumacher, Sebastian Vettel, David Coulthard, Sébastian Loeb, Juan Pablo Montoya, Felipe Massa vagy éppen Tom Kristensen. Mellettük azonban még számos másik legenda tette tiszteletét az évek során a ROC-on, a neveket pedig naphosszat lehetne sorolni.

További híreink:

Az első viadalra még 1989-ben került sor, és azóta is az egyik legnépszerűbb motorsportos eseményről van szó. 2022 lesz viszont az első év, hogy havon és jégen mérhetik majd össze tudásukat a meghívottak.

A ROC célja is az, hogy idővel teljesen fenntartható és karbonsemleges rendezvényt bonyolítsanak le, ennek érdekében pedig több elektromos autó is a felhozatal részét képezi majd jövőre. A pálya pedig alig 100 kilométerre lesz kialakítva az északi sarkkörtől, szóval tényleg nem lesz meleg.

Ugyan korábbi tornák helyszínéül szolgált már Barbados, London, Miami, Mexikó, Bangkok és Düsseldorf is, a 2022-es ROC lesz az első, amelyet valamely skandináv országban, jelen esetben Svédországban tartanak majd meg.

Íme a hangulatos beharangozó videó:

 

Ricciardo szerint az F1 tanulhatna kicsit a tenisztől


On the Line előzetes

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az Eurosport Magyarországon is közvetíti majd a PURE ETCR versenyeit
Következő cikk Michelisz Norbert legközelebb júniusban áll rajthoz a WTCR-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország