Jelentés a versenyről

IndyCar: Newgarden a mennyet és a poklot is megjárta az iowai duplafordulón

Az IndyCar sorozata az elmúlt hétvégén az Iowa Speedwayre látogatott, amely egy rövid oválpálya, és a helyszínen két futamot is rendeztek. Mindkettő nagyon izgalmasan alakult, mivel a nézők bőven láthattak örömöt és drámát egyaránt.

Josef Newgarden, Team Penske Chevrolet

Fotót készítette: Jake Galstad / Motorsport Images

Ha összességében nézzük a hétvégét, akkor az többnyire három versenyzőről szólt: Josef Newgardenről, Will Powerről és Pato O’Wardról. A Team Penske két pilótája ugyanis mindkét versenyre kisajátította magának az első soros indulás lehetőségét, és a futamokon is egymással csatázva küzdöttek a győzelemért, miközben O’Ward próbált ebbe beleszólni.

Newgarden számára Iowa igazán kedves helyszín, hiszen korábban már háromszor is nyerni tudott ott, és nagyon otthon érezte magát a trükkös aszfaltcsíkon. Az első verseny elején azonban még a pole-ból induló Power vezetett, de nem túl sokáig, hiszen csapattársa a 23. körös újraindításnál rögtön elment mellette.

A 250 körös futamot több sárga zászlós periódus is félbeszakította, ez pedig lehetőséget adott a különböző taktikák kialakulására, de az élmezőnyben szinte végig ugyanazokat a neveket lehetett felfedezni.

A korábban említett három versenyző mellett a bajnoki éllovas Marcus Ericssonnak is jó versenye volt, és egy ideig úgy tűnt, felállhat a dobogóra, de ez végül nem sikerült neki. Ennek pedig az volt az oka, hogy a Newgarden, Power, O’Ward trió egyszerűen jobb tempóra volt képes még a kopott gumikon is, így ők egymás között rendezhették le a győzelem sorsát.

További híreink:

Newgarden nagyjából a verseny háromnegyedét az élen töltötte, mögötte azonban a 216. körben egy komolyabb adok-kapok indult meg Powerék között, melyből végül O’Ward jött ki győztesen, így feljött másodiknak, majd megindult a győzelemért.

Hiába azonban minden erőfeszítése, Newgarden sokkal jobban menedzselte a lekörözött pilóták elleni előzéseket és a nagy forgalmat, így végül 6,1 másodperces előnnyel nyerte az első iowai futamot, mögötte pedig a McLaren fiatal mexikói pilótája végzett, majd jött Power.

Newgarden ezzel már negyedik sikerét aratta a számára nagyon kedves helyszínen, és a bajnokságban is 15 pontra közelítette meg Ericssont. A vasárnapi második futam viszont bizonyította, milyen könnyű pillanatok alatt a mennyből a pokolba jutni.

Az alapfelállás nem változott, hiszen ezúttal is a Penske két élversenyzője startolt az első sorból, ez a verseny azonban már 300 körös volt, így még több idő állt rendelkezésre a taktikázásra, és muszáj volt türelmesen is vezetni, ha valaki jó eredményt akart elérni.

A zöld zászlónál Power meg tudta tartani vezető helyét Newgardennel szemben, miközben O’Ward hamar feljött mögéjük harmadiknak, de idővel a vezető páros elnyúlt a mezőnytől.

További híreink:

Az első döntő fontosságú esemény a 85. körben jött, amikor is Power éppen a lekörözött Romain Grosjeant próbálta maga mögé utasítani, de a piszkos levegőben az autója szélesre sodródott, és ez éppen elég volt ahhoz, hogy Newgarden elmenjen mellette és átvegye a vezetést.

A futam ezek után viszonylag nyugodt mederben zajlott, majd a 194. körben O’Ward egy korai kiállással és remek bevezető körrel sok időt nyert ellenfeleivel szemben, ami elég volt ahhoz, hogy az egy körrel később cserélő Power elé ugorjon, hogy átvegye a második pozíciót.

Az igazi dráma azonban a 235. körben jött, amikor az újra magabiztosan vezető Newgarden hirtelen a falban találta magát. Eleinte nem lehetett tudni, hogy vezetői hiba történt-e vagy valami más, de a visszajátszások többszöri megnézése után megállapítható volt, hogy minden bizonnyal autójának jobb hátsó felfüggesztésénél mondta fel valami a szolgálatot.

Ez tehát hatalmas érvágás volt az amerikainak, aki addig a pontig mindent jól csinált, dominálta az első versenyt, hibátlanul vezetett a másodikon, és úgy tűnt, a bajnokságban is átveheti a vezetést Ericssontól, mindez azonban egy pillanat alatt megváltozott.

A baleset miatt persze jött a sárga zászló, mindenki kiállt friss gumikért, és a sorrend ekkor O’Ward, Power és Scott Dixon volt. Az újraindításnál Dixont megelőzte Scott McLaughlin, mögöttük pedig a Chip Ganassi Racing két versenyzője, Ericsson, valamint az egész hétvégén ihletett formában vezető korábbi NASCAR-legenda, Jimmie Johnson püfölte egymást.

 

A leintésnél az első hármasban már nem történt változás, így O’Ward a szombati második helye után most egy futamgyőzelmet tudott szerezni, Power ismét dobogóra állhatott, a harmadik pedig csapattársa, McLaughlin lett. A negyedik, ötödik és hatodik helyet pedig a ganassis autók bérelték ki Dixon, Johnson, Ericsson sorrendben.

A bajnokság pedig összességében sokkal szorosabbá vált a két futamot követően, Ericsson sokat bukott az előnyéből, hiszen Powernek már csak nyolc pont a lemaradása vele szemben, és az üldözők közül sokan szintén közelebb kerültek hozzá, így garantált az izgalmas folytatás a szezon további részében.

Végezetül pedig egy szomorú eset is történt még a futam leintése környékén. Newgardent ugyan közvetlenül a balesete után megvizsgálták a pálya orvosi központjában, és mindent rendben találtak nála, de fél órával később beszámolók szerint hirtelen mégis elájult és beverte a fejét, ezért kórházba kellett őt szállítani.

Az IndyCar orvosi igazgatója az esetről elmondta, hogy további vizsgálatokra lesz szükség, melyeket a pályakórházban nem tudtak volna elvégezni, ezért vitték Newgardent máshová. A versenyző egyébként az eset után felébredt és magánál volt, de nem zárható ki az agyrázkódás veszélye.

Mindez pedig kérdésessé teszi számára a következő futamon való indulást, hiszen a széria már most szombaton versenybe száll Indianapolisban.


A Francia Nagydíj legendás alakjai

 

Verstappen szerint sokkal jobban állnak a bajnokságban, mint kellene

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk WTCR: Ezúttal is Lynk & Co nélküli verseny, Michelisz megismételte az eredményét!
Következő cikk Hivatalos: 2024-ben a BMW is visszatér Le Mans-ba! (galéria)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország