Így reagált a Dakar világa Goncalves halálára

A Dakar világát rendkívül lesújtotta, hogy elhunyt a veterán portugál motoros, Paulo Goncalves, aki a Dakar hetedik szakaszának teljesítése közben szenvedett balesetet, és nem sokkal később életét is vesztette.

#8 Hero Motosports Team Rally: Paulo Goncalves

Fotót készítette: A.S.O.

A 40 éves Paulo Goncalves a 13. Dakarján vett részt az indiai Hero csapatával, és a 46. helyen állt a ralin a szombati szünnapot követően. A vasárnapi, hetedik szakaszon a 276. km-nél a portugál balesetet szenvedett helyi idő szerint 10:16-kor.

Fernando Alonso, a kétszeres F1-es világbajnok, aki idén debütált a Dakar-ralin, azt nyilatkozta, hogy „lefagyott”, amikor Goncalves halálhíre eljutott a táborba.

„Ilyenkor lefagysz. Most pedig még inkább, hogy ti is megerősítettétek a hírt. Volt néhány pletyka ezt illetően, amikor elértük a célvonalat, de ekkor még senkivel sem léptünk kapcsolatba.” – kezdte Alonso a riportereknek.

Még több hír:

„Marcnak mondtak valamit a dologról, de ő még nem tudott semmit sem megerősíteni, de most, hogy meg van erősítve a dolog, lefagytam… Akik itt vannak, azok az emberek, akik veled versenyeznek, akik a szenvedély miatt versenyeznek, és mindent jól akarnak csinálni. Amikor pedig ilyen dolgok történnek, akkor semmi másról nem akarsz beszélni.”

„Ez minden versenyen ugyanolyan, nagyon nehéz lapozni, ha ilyen dolog történik. Végül is ez egy sport, ez a karrierünk és a szenvedélyünk egy része. Az élet mindenek felett áll, legyen az a Dakar vagy legyen az egy verseny. Nehéz elfogadni a történteket, és nehéz lapozni.” – mondta Alonso.

A hetedik szakasz győztese és a Dakar jelenlegi éllovasa, Carlos Sainz így nyilatkozott: „Először is, ez egy nagyon szomorú nap, és ilyenkor rossz szájízzel fejezed be a szakaszt. Amikor azon a területen jártunk, láttuk, hogy valami komoly dolog történt – szeretnék egy nagy ölelést küldeni Paulo egész családjának.”

További híreink:

A Dakar igazgatója, David Castera bejelentette, hogy Goncalves halála miatt úgy döntöttek, hogy a hétfői szakasz a motorosok és a quadosok számára elmarad.

„Ez egy nagyon nehéz időszak. Azért vagyunk itt, hogy ennek az ellentétjét éljük meg: hogy álmodjuk, élvezzük az itt töltött időt, boldog embereket lássunk… most viszont a legrosszabb időket éljük át.”

„Mindannyian tudjuk, hogy a motorok veszélyesek. Öt Dakaron vettem részt motorral, és amikor reggel kimész, néha csomó van a gyomrodban, mert nincs védelmed – ezt pedig mindenki tudja.”

„Paulo egy profi volt, aki tisztában volt a kockázatokkal. Ez egy sport, a sport pedig veszélyes, mi pedig tudjuk, hogy ez így van. Nyilvánvalóan nem adhatom elő ugyanazt a beszédet, mint a többi szakasz után. Mindenek előtt ez egy megemlékezés lesz, Paulóra fogunk emlékezni együtt.”


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A tragédia miatt törölték a motorosok és a quadok 8. szakászát a Dakar Ralin
Következő cikk Képekben a Dakar Rali tragikus 7. szakasza

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország