Hivatalos: május 17-től újra lesznek versenyek a NASCAR-ban

Úgy tűnik, a NASCAR az elsők között indítja újra a versenyeit, megelőzvén ezzel a Forma-1-et is. A rajongók már május közepétől futamokat láthatnak, kezdve a darlingtoni eseménnyel.

Jimmie Johnson, Hendrick Motorsports, Chevrolet Camaro Lowe's for Pros

Jimmie Johnson, Hendrick Motorsports, Chevrolet Camaro Lowe's for Pros

Rusty Jarrett / NKP / Motorsport Images

Természetesen a NASCAR-t is erősen érinti a koronavírus okozta válságos helyzet, és az amerikai szériákban sem rendezhettek futamokat. Most azonban hivatalosan is bejelentésre került, hogy május 17-től újra akcióba lendülhetnek a versenyzők.

Még több F1 hír:

Május 17. és 27. között összesen 7 futamot fognak rendezni. A Cup Series nyitja a sort Darlingtonban május 17-én, majd 19-én az Xfinity Series, míg 20-án újra a Cup Series kapja meg a főszerepet ugyanazon a helyszínen.

Ezt követően május 24. és 27. között Charlotte lesz a rendezője az Xfinity Series, a Gander Trucks, és a Cup Series mezőnyének. 11 nap alatt összesen 7 versenyt rendeznek, így bőven lesz mit látniuk a szurkolóknak, akik már nagyon várják a visszatérést.

A NASCAR tisztviselői együttműködtek a közegészségügyi tisztviselőkkel, az egészségügyi szakemberekkel, valamint a helyi, az állami és a szövetségi érintettekkel, aminek a végén egy átfogó tervet dolgoztak ki, mely a fentebb említett események során biztosítják a versenytársak és a környező közösségek egészségügyi biztonságát.

Minden futamot a Betegség Ellenőrzési és Megelőzési Központok által meghatározott irányelvek alapján bonyolítanak le. A rendezvények eljárásait jelentősen módosíthatják a CDC, az OSHA, valamint az állami és helyi önkormányzatok ajánlásainak megfelelően, beleértve az egynapos show-k rendezését is az említett pályákon.

Természetesen az összes eseményen szigorú korlátozások lesznek érvényben, ami a védőfelszerelések használatára is vonatkozik. Egyelőre nem jelentették be a májust követő dátumokat, de a NASCAR korábban azt mondta, 2020-ban a teljes naptárat teljesíteni akarják a 36 futammal.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nézd újra a Hungaroring E-Sport bajnokság első fordulóját Szujó és Michelisz kommentálásával
Következő cikk Hamarosan Ausztráliában is újraindulhat a motorsport: zöld jelzés az északi területen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország