Hivatalos: Grosjean 2022-től az Andretti Autosportnál folytatja

Romain Grosjean tavaly a bahreini balesetének köszönhetően valamivel hamarabb zárta le Forma–1-es pályafutását, mint szerette volna, idén azonban már az IndyCarban próbált szerencsét. Jövőre pedig az egyik legnagyobb istállóhoz csatlakozik.

Hivatalos: Grosjean 2022-től az Andretti Autosportnál folytatja

A francia a Dale Coyne Racingnél ejtette meg debütálását, de idén még nem fut teljes évadot, mert az oválpályás viadalokat kihagyta. A teljesítménye azonban így is többnyire meggyőző volt, hiszen már három dobogós hellyel rendelkezik.

Az Andretti pedig nemrég hírül adta, hogy Grosjean veszi át a csapattól távozó korábbi bajnok és Indy 500-győztes, Ryan Hunter-Reay helyét a 28-as számú Dallara Hondában. Az ugyan a bejelentésből konkrétan nem derült ki, hogy a korábbi F1-es pilóta teljes szezont fog-e futni 2022-ben, de erre elég nagy a valószínűség.

Grosjean idén ugyanis már indult egy oválpályás viadalon, és tetszett neki, ezért elhatározta, hogy kipróbálja magát az olyan jellegű helyszíneken is, köztük az Indianapolisi 500-as futamon. Jövőre egyébként az IndyCar 17 versenyéből öt lesz oválokon.

További híreink:

A bejelentés kapcsán pedig arról beszélt, hogy „nagy megtiszteltetés” számára, hogy csatlakozhat az Andrettihez, ahol jövőre már biztosan Colton Herta és Alexander Rossi csapattársa lesz, míg a negyedik autó tulajdonosa még nem ismert.

„A motorsport világában mindenki ismeri az Andretti nevet. Elképesztően boldog és büszke vagyok, hogy velük versenyezhetek majd. Persze szeretném megköszönni a Dale Coyne Racingnek is, hogy megadták a lehetőséget az indycaros debütálásomra.”

„Nagyon élveztem a futamokat, és nekik is szerepük van abban, hogy a folytatásban a világ egyik legjobb és legversenyképesebb alakulatánál vezethetek.” Michael Andretti csapattulajdonos eközben azt emelte ki, hogy Grosjean eredményei már az IndyCar előtt is jól néztek ki, de izgalmas volt nézni őt az újoncévében.

„A széleskörű motorsportos tapasztalata kifizetődő lesz az istállónak a már amúgy is erős 2022-es felállásunk mellett.” Grosjean egyébként több évre írt alá, így elmondható, hogy megvetette a lábát Amerikában, és az Andrettivel akár a bajnoki címre is esélye lehet majd, amennyiben tovább folytatja fejlődését.

A Mercedes nem tervez motort cserélni Hamiltonnál

megosztás
hozzászólás
Hivatalos: Ilott jövőre teljes szezont fut az IndyCarban
Előző cikk

Hivatalos: Ilott jövőre teljes szezont fut az IndyCarban

Következő cikk

Frissítve: Halasztják a betétfutamokat, az F1 prioritást élvez Szocsiban

Frissítve: Halasztják a betétfutamokat, az F1 prioritást élvez Szocsiban
Hozzászólások betöltése