Hivatalos: a Cadillac is beszállt az LMDh-ba, 2023-ban már Le Mans-ban is rajthoz állnak!

A General Motors hivatalosan is bejelentette, hogy a Cadillac folytatja a részvételét a hosszútávú versenyzés új korszakában is, ennek keretein belül pedig ők is belépnek az LMDh kategóriába.

Cadillac LMDh

A WEC és az IMSA közös LMDh kategóriája eddig is telítve volt a gyártókkal, most azonban hivatalossá vált, hogy az Acura, az Audi, a BMW, és a Porsche mellett a Cadillac is részt vesz majd a 2023-tól induló kategóriában.

A Cadillac folytatja az együttműködését a jelenlegi karosszériagyártójával, a Dallarával, az autóikat pedig továbbra is a Chip Ganassi és az Action Express Racing fogja versenyeztetni, az amerikai IMSA mellett az európai WEC-ben is.

Az új autó az LMDh-V.R nevet kapta, és a gyártó közleménye szerint ez az autó is a 2023-as 24 órás daytona-i versenyen fog debütálni a többi LMDh autóhoz hasonlóan, illetve a Cadillac közleménye hangsúlyozta, hogy Le Mans-ba is vissza fognak térni, ahol utoljára 2002-ben versenyeztek.

Még több F1 hír:

A Toyota, Peugeot, Porsche, Ferrari, Audi, BMW, Acura, Glickenhaus és a ByKolles már biztosan ott lesz a 2023-as Le Mans rajtrácsán a Hypercar kategória valamelyik formájában, és könnyen lehet, hogy a Le Mans-ban parádézó - jelenleg egy lefojtott LMP1-es autóval versenyző Alpine, és még egy VW-csoporthoz tartozó márka csatlakozik majd az így is neves felhozatalhoz, miután a Lamborghini fantáziáját is megmozgatták az LMDh szabályok.

Arról egyelőre nem adott jelzést a GM, hogy mi lesz a Corvette sorsa a sportautó kategóriákban, miután az ACO a múlthéten jelentette be, hogy a jelenlegi GTE Pro kategóriát 2023-tól az FIA szabványának megfelelő GT3-as autókkal váltják majd le. A Corvette idén második lett a Ferrari mögött, a C8.R pedig mindössze a második szezonját teljesíti.

Alonso történelmet írt Le Mans-ban (videó)

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Megvan a WEC 2022-es naptára!
Következő cikk A hosszabbítás ellenére sem mondott le az F1-en kívüli álmáról Alonso

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország