Hihetetlen: Vips ismét eldobta a futamgyőzelmet, Hauger nyerte a kaotikus bakui F2-es főfutamot!

Az F3-as bajnok Dennis Hauger kiváló versenyzéssel hibába kergette Jüri Vipset, és megszerezte az első vasárnapi főfutamgyőzelmét a kaotikus bakui Formula 2-es versenyen.

Dennis Hauger, Prema Racing

Red Bull Content Pool

Az élről rajtolva Vips megtartotta a vezetését, ahogyan Liam Lawson is a második helyét, miközben Marcus Armstrong átugrotta Dennis Haugert a harmadik helyért, miközben kicsit hátrébb ezúttal Frederik Vesti fulladt le – szerencsére senki nem rohant neki, mint tavaly Fittipaldi Pourchaire-nek, de nem is beszélhetnénk bakui F2-es futamról rajtbaleset és biztonsági autó nélkül.

A mezőny második felében Olli Caldwell öklelte fel hátulról Amaury Cordeelt, így 3 kanyarnyi versenyzés után neutralizálta is a futamot.

Vips remekül oldotta meg az újraindítást, és tartotta az első helyét, és pont el tudott lépni 1,5 másodpercre Lawsontól a DRS engedélyezésééig, így az új-zélandi pilóta mögött feltorlódott az élmezőny.

A 9. körben a második helyről Lawson, és a negyedik helyről Hauger is teljesítette a kerékcseréjét, a Lawson azonban beszorult a forgalomba, így Hauger simán átugrotta őt a bokszutcában, de Lawson pozíciót veszített a nagyon korán kiálló Daruvalával szemben is.

További híreink:

A kerékcserék legnagyobb nyertese Marcus Armstrong volt, aki ideiglenesen a vezetést is átvette, azonban nem tudott érdemben válaszolni Vips pokoli tempójára, és megkapta a nyakába a második leggyorsabb versenyzőt a pályán, Dennis Haugert.

A futamot azonban ismét megszakította egy baleset, Roy Nissany rakta falba a sérülése után nemrégen visszatérő Cem Bolukbasit, így ismét be kellett jönnie a biztonsági autónak.

 

A biztonsági autós újraindítást azonban nem Vips, hanem Calan Williams vezényelte le, aki egyedüliként a mezőnyben a 15. körig sem teljesítette a kerékcseréjét.

Az újraindításnál Marcus Armstrong elfékezte az első kanyart, és majdnem kilökte az első helyről csapattársát, Vipset, de végül mindketten folytatni tudták a versenyt – Armstrong csak a 4. helyen. Liam Lawson borzalmas versenyént az pecsételte meg, hogy összeütközött Jack Doohannal, de kiesett a dobogóért folytatott csatából Armstrong és Pourchaire is, akiknek megsérült az első szárnya, a pályát beborító törmelék miatt pedig be kellett inteni a virtuális biztonsági autót.

Vips sikeresen megtartotta a vezetést az újabb újraindítás után, miután Calan Williams számára kényelmes módon egy elfékezéssel kikerült előle, viszont Haugert már nem tudta leszakítani magáról: Hauger DRS-távolságon belül tudott maradni hozzá képest.

 

A Hauger jelentette nyomás pedig ismét soknak bizonyult az észt Red Bull-junior számára. Vips 5 perccel a futam vége előtt az élen állva odacsapta az autót a vár melletti szűk kanyarban, amely oly sok pilóta versenyét tette már tönkre korábban.

 

A versenyt már nem is indították újra, így Dennis Hauger megszerezte az első F2-es főfutamgyőzelmét. A második helyet a körülötte álló bokszolásból kimaradó Logan Sargeant szerezte meg, akinek szintén ez az eddigi legjobb F2-es eredménye. A dobogó harmadik fokára óriási szerencsével a bajnoki éllovas Felipe Drugovich állhatott fel: a brazil pilóta Vipsszel egyidőben ment neki a falnak, azonban folytatni tudta a versenyzést, és hiába ment volna el mellette valószínűleg a teljes mezőny, a biztonsági autós fázisnak köszönhetően be tudott gurulni a 3. helyre.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Révész lenyűgöző munkája után Kiss Norbi újra pole-ban a Hungaroringen!
Következő cikk Óriási dráma Le Mans-ban: egy LMP2-es autó ütötte ki az élen álló GT-t!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország