Hihetetlen: Kiss Norbert a 8. helyről rajtolva is futamgyőzelmet aratott a Kamion Eb 4. versenyén!

Kiss Norbi a kamion Európa-bajnokság 4. hungaroringi futamán is győzelmet aratott, miután egészen elképesztő meneteléssel vágott át a mezőnyön a 8. helyről rajtolva.

Kiss Norbert, Kamion-Eb

A rajtot remekül kapta le Kiss Norbi, de az első kanyarban kiterelték a külső évre. A kétszeres bajnok azonban így is feljött a 6. helyre a fordított rajtrácsos versenyen. A második kanyarban hirtelen visszaesett Jochen Hahn tempója, akit Norbi már a Mansell-kanyar előtt meg tudott előzni, így már feljött az 5. helyre.

A 3. körben Norbi tovább folytatta a felzárkózását: a sikánban megelőzte Calvet-t, és már rá is esett Brereton nyakára a 3. helyért. A 4. körben Norbi ugyanott, a sikán belső ívén ment el Shane Brereton mellett.

Az élen Adam Lacko elkezdte támadni Halmot, így Norbi alig egy kör alatt felzárkózott rájuk, és a 5. körtől kezdve már a futamgyőzelemért harcolhatott. A 7. körben már egyértelművé vált, hogy Halm feltartja őket, a 8. kör elején pedig Norbi be is tudott vetődni a táamdópozíciót kereső Lacko mellé a 2. helyért.

A 9. körben, ugyanúgy az 1. kanyarban Norbi végre elkapta Steffi Halmot is, és a menetelését befejezve az élre állt azonban a maradék 3 körben már nem a versenytársak miatt kellett aggódnia: a pálya elhagyásáért már 2 figyelmeztetést is kapott, így 1 hibától volt attól, hogy bokszutca áthajtásos büntetést kapjon.

Norbi azonban nem hibázott, és megszerezte a második győzelmét is, míg Halm végül megtartotta a 2. helyet Lackóval szemben.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kamion Eb: Norbit ezúttal semmi nem állíthatta meg, és sima győzelmet aratott
Következő cikk Grosjean, a tűzoltó: a francia egyedül akarta eloltani égő autóját, majd állásajánlatot kapott – videó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország