Zandvoortban is Haugeré a pole, David Schumacher eddigi legjobb eredményével 2. az F3 időmérőjén

A Prema norvég versenyzője, Dennis Hauger az F3 holland fordulóján is megszerezte a pole-pozíciót, mellé pedig kisebb meglepetésre David Schumacher kvalifikálta magát.

Race winner Dennis Hauger, Prema Racing

Race winner Dennis Hauger, Prema Racing

Formula Motorsport Ltd

Az időmérő elején ismét a bajnoki éllovas, Hauger ragadta magához a kezdeményezést, azonban 12 perccel a kvali vége előtt kissé váratlanul 1,5 tizeddel elé ugrott David Schumacher, aki még nem szerzett korábban pole-pozíciót az F3-ban.

A két piros zászlóval megszakított szabadedzés után meglepően nyugodtan telt az időmérő, az egyetlen nagyobb hiba Rafel Villagomez nevéhez fűződik, aki nem vette figyelembe a versenyigazgatóság utasítását, és nem hajtott fel a mérlegre az autójával.

A „békés” első 25 perc után azonban jött az F3-ban szokásos dráma, és Hunter Yeany, a Charouz beugrósa nagyon rossz helyen, a 2. helyen forgott meg, és pont a döntött 3-as kanyar közepén állt meg, így az időmérőt meg kellett szakítaniuk a piros zászlóval.

 

A 16 éves amerikai pilóta azonban újra tudta indítani az autóját, így 4 perc 18 másodperccel az órán újraindulhatott az időmérő – természetesen elképesztő forgalommal.

 

A fináléban a bajnoki pontverseny második helyezettje, Jack Doohan csak a 3. helyre javított, de Hauger ismét varázsolt, és több, mint 1 tizedet adott Schumachernek az utolsó mért körén, majd, hogy még rosszabb legyen Doohan helyzete, a karrierjének legjobb időmérős eredményét elérő Schumacher mellett még Martins is befért elé a 3. helyre.

Tóth László a Campos színeiben a 28. helyre kvalifikálta magát, 1 másodperccel lemaradva a 15. helyezett csapattársától, Lorenzo Colombotól.

A holnapi fordított rajtrácsos sprintversenyen a Campos másik pilótája Amaury Cordeel rajtolhat majd az élről, akinek eddig a legjobb eredménye idén egy 11. hely volt, mellőle Logan Sargeant, mögüle pedig Arthur Leclerc indulhat majd.

Helyezés Versenyző Csapat Idő Hátrány Intervallum
1 Norway Dennis Hauger Italy Prema Powerteam 1'24.580    
2 Germany David Schumacher Italy Trident 1'24.715 0.135 0.135
3 France Victor Martins Netherlands MP Motorsport 1'24.885 0.305 0.170
4 Australia Jack Doohan Italy Trident 1'24.939 0.359 0.054
5 United Kingdom Clement Novalak Italy Trident 1'24.961 0.381 0.022
6 Caio Collet Netherlands MP Motorsport 1'25.031 0.451 0.070
7 Jak Crawford United Kingdom Hitech Racing 1'25.274 0.694 0.243
8 Russian Federation Alexander Smolyar France ART Grand Prix 1'25.345 0.765 0.071
9 Ayumu Iwasa United Kingdom Hitech Racing 1'25.403 0.823 0.058
10 Arthur Leclerc Italy Prema Powerteam 1'25.422 0.842 0.019

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A WEC máris átcsábítaná a Forma-1-ből visszavonuló Kimi Räikkönent
Következő cikk Leclerc zseniális manőverrel ugrott az élre, majd meg is nyerte az F3 futamát

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország