Hat évvel súlyos balesete után tér vissza a legendás versenyző

A háromszoros Indy 500 győztes, valamint négyszeres IndyCar-bajnok Dario Franchitti először ül versenyautóba a 2013-ban történt súlyos balesete után,

Lola T90 Dario FRanchitti

Jeff Bloxham / Motorsport Images

A 46 éves legenda 2013-ban súlyos sérülésekkel, orvosi tanácsra hagyta abba a versenyzést, miután a houstoni versenyen Takuma Satóval történt ütközése után autója a levegőbe emelkedett, majd nagy sebességgel a pályát övező kerítésnek csapódott. Franchitti agyrázkódást és gerinctörést szenvedett, az orvosok szerint a korábbi sérüléseit figyelembe véve fennállt a veszélye a bénulásnak is, ha a versenyzőt újabb baleset éri.

Most azonban Franchitti ismét volánhoz ül, és részt vesz a szeptemberi Goodwood Revival nevű eseményen.

"Nagyon örülök, hogy idén a Goodwood Revival eseményen ismét versenyezhetek. Már tényleg azt hittem, hogy versenyzői karrierem a végéhez ért, de nehéz feladni valamit, ami ennyire az életem része volt, és ennyire szerettem. Ez persze nem jelent visszatérést a versenyek élvonalába, vagyis szó nincs az Indy 500-ról, pusztán élvezni akarom ezt a sportot amatőrként is" - mondta a visszatéréséről Franchitti.

Még több hír:

Franchitti a hírek szerint a szeptember 13. és 15. között megrendezésre kerülő esemény pénteki napján a Kinrara Trophy nevű versenyen egy 1963 előtti GT-autóval fog versenyezni, egészen pontosan egy Ferrari 250 GT SWB volánjánál, olyan ellenfelekkel szemben, mint kilencszeres Le Mans-győztes Tom Kristensen és az ötszörös győztes Emmanuele Pirro. Franchitti mellett a Ferrari is visszatérő, ugyanis az 1962-es Le Mans-i baleset óta a márka nem mérette meg magát ezen a területen.

Franchitti a Royal Automobile Club Tourist Trophy Race keretein belül is vállalja a küzdelmet, társa pedig Gregor Fisken lesz, aki a történelmi versenyeken jól ismert versenyző. "Mindenkinek szeretném megköszönni, hogy segített ennek a létrejöttében, különösen a családomnak, a barátaimnak és az orvosaimnak" - jelentette ki Franchitti. "Emellett köszönöm a Richmond grófjának és Goodwood évek óta tartó támogatását is."

Franchitti mellett a motorsportok legnagyobb legendái állnak rajthoz a szeptemberi fesztiválon, így a négyszeres NASCAR-bajnok Jeff Gordon, valamint az ex-MotoGP-versenyző Dani Pedrosa is.

"Nagyon izgalmas, hogy egy olyan kaliberű versenyző, mint Dario Franchitti éppen a Goodwood Revival keretein belül tér vissza. Dariónak különleges helye van a brit motorsportok szerelmeseinek szívében, a lehetőség, hogy láthatjuk őt itt Goodwoodban, sokezer ember érdeklődését váltja ki" - mondta Richmond grófja.


A következő videós anyagban a Forma-1 idei mezőnyének eredményeit nézhetjük meg egymás ellen, csapaton belül, látván azt, hogy ki, hogyan áll a másikkal szemben.

 

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk McLaren: Alonso rendkívül sikeres lenne az IndyCarban
Következő cikk Súlyos repülőgép-balesetet élt túl a NASCAR-szupersztár és családja

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország