Hamilton vagy Rosberg csapatának festése tetszik jobban?

A Forma-1 két világbajnoka, Lewis Hamilton, és korábbi rivális csapattársa, Nico Rosberg is saját csapattal indul majd az Extreme E 2021-ben iinduló első szezonjában, ma pedig mindketten megmutatták az autó festését.

Hamilton vagy Rosberg csapatának festése tetszik jobban?

Az Extreme E  elektromos tereprali sorozat 2021-ben indul, természetesen akkor, ha azt a koronavírus-járvány is úgy akarja, ma azonban bemutatták az induló csapatokat, köztük két Forma-1-es pilóta saját csapatát is.

Nico Rosberg "Rosberg Extreme Racing" alapított csapatot a forradalmi elektromos bajnokságba, Lewis Hamilton pedi X44 néven, ezzel természetesen a Forma-1-ben is használt rajtszámára utalva.

A riválizálásuk újraéledéséhez már mindketten másképpen viszonyultak, Lewis Hamilton szerint ennek nincs nagy jelentősége a bajnokságban, Rosberg azonban azt nyilatkozta, hogy ez nagyot dob az egész verseny élvezeti értékén és izgalmán.

 

Az Extreme E több szempontból is különleges bajnokságnak igérkezik, nem sok versenysorozat mondhatja el magáról, hogy egy saját hajója van, amellyel együtt utaztatják az autókat a helyszínekre, illetve szintén kuriózum, hogy a csapatok pilótapárosait kötelezően egy férfi és egy nő alkotja, a nemek egyenlőségét hirdetve ezzel.

 

Pilóták terén már most erősen indít a sorozat, az Abt Mattias Ekström érkezését jelentette be, az Andretti United pedig a WRX világbajnoki címvédő Timmy Hansent igazolta le. Magyar szempontból érdekes, hogy korábban Bessenyey Zoltán, és Szabó Krisztián neve is felkerült a lehetséges pilóták listájára, mindkettejük szerződtetésére lehetősége nyílik majd a csapatoknak a "tesztelésüket" követően.

Kommentben írjátok meg nekünk, melyik festés tetszik nektek jobban!

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Újabb magyar szimulátoros siker, ezúttal Assetto Corsában!
Előző cikk

Újabb magyar szimulátoros siker, ezúttal Assetto Corsában!

Következő cikk

Annyit használták a biztonsági autót, hogy az kifogyott az üzemanyagból

Annyit használták a biztonsági autót, hogy az kifogyott az üzemanyagból
Hozzászólások betöltése