Hamilton ismét felszólalt egy motorsportbeli probléma ellen

Lewis Hamilton abban reménykedik, hogy a frissen megalakult Extreme E szériában alapított csapatával, a Team X44-gyel sikerült majd pozitív hatást elérnie a motorsport egyik fontos problémája, a túl alacsony sokszínűség és inkluzivitás terén.

Hamilton ismét felszólalt egy motorsportbeli probléma ellen

A hatszoros világbajnok nemrégiben erősítette meg hivatalosan is, hogy saját csapatot indít Team X44 néven a teljesen elektromos járműveket felsorakoztató off-road szériában, az Extreme E-ben, amely 2021-től indítja meg működését.

A szériának elsősorban az a célja, hogy olyan területekre látogasson, ahol már érezhetőek a klímaváltozás negatív hatásai, és ott a környezetbarátabb autóverseny felvonultatásával sikerüljön pozitív hatást elérni, és megkezdeni az együttműködést helyi vezetőkkel a probléma orvoslása érdekében.

Mint ismeretes, Lewis Hamilton gyakran harcol a társadalmi igazságtalanságok ellen, különösen a színesbőrűeket ért bármilyen nemű diszkrimináció ellen. Még egy projektet is elindított nemrégiben, amelynek útján fiatal afroamerikai gyermekeket képeznének, hogy a motorsporton belüli munkavállaláshoz szükséges legfontosabb képességeket elsajátítsák.

Még több F1 hír:

Hamilton saját bevallása szerint az X44 csapatát is arra használná elsősorban, hogy sokszínűséget hozzon a motorsport világába, és felhívja a figyelmet arra a problémára, hogy jelenleg sok ember esetében a karrierútjukat vágja ketté valamilyen fajta igazságtalanság. Elmondása szerint furcsa érzés neki csapattulajdonosnak lenni, de egy hosszú folyamat útján változást szeretne hozni:

„Természetesen még korai szakaszában állunk a dolgoknak, de nagyon sok munkát végzünk a háttérben. Lehetőséget kívánunk biztosítani mindenkinek, egyik prioritásunknak tűztük ki, hogy sokszínű háttérrel rendelkező embereknek adjunk lehetőséget” – magyarázta Hamilton.

„Jelenleg azon vagyunk, hogy minden lehetőséget megvizsgálunk, amellyel nagyobb sokszínűséget lehetne a sportba hozni,de úgy gondolom, nincs olyan varázsgomb, amivel egy csapásra meglehetne oldani a motorsportnak ezen a problémáját”

Pole man Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1, in Parc Ferme

Pole man Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1, in Parc Ferme

Fotó készítője: Sam Bloxham / Motorsport Images

„Úgy vélem, ehhez még hosszú időre lesz szükség, mire felszámoljuk azt a rengeteg igazságtalanságot, amely számos ember karrierét keresztezik, de ténylegesen úgy érzem, hogy lehetőségünk van megteremteni egy nagyon fontos alapot a jövőre nézve. Le akarom dönteni a falakat, amelyek az útjukban állnak, és pozitív változást hozni”

Hamilton arra is kitért, hogy nagyon vonzó számára az Extreme E azon szabálya, hogy a csapatoknak egy férfi és egy női versenyzőt kell alkalmazni. „Már több, mint 20 éve versenyzek, és talán két-három női versenyzővel találkoztam. Amikor a diverzitásról és az inkluzivitásról beszélünk, erre a problémára gondolok legfőképp” – tette hozzá.

A hatszoros világbajnok brit pilóta úgy fogalmazott, nem valószínű, hogy ő maga részt fog venni a csapat pilótájaként a versenyeken, és még a pilótapárosának bejelentése is várat magára, de annyi biztos, hogy nemi elosztás tekintetében – mint minden Extreme E istállónál – sokszínű párosa lesz.

Russell a Red Bullnál?

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Annyit használták a biztonsági autót, hogy az kifogyott az üzemanyagból
Előző cikk

Annyit használták a biztonsági autót, hogy az kifogyott az üzemanyagból

Következő cikk

Rosberg szerint az Extreme E ezúttal jó célból hozta össze őt Hamiltonnal

Rosberg szerint az Extreme E ezúttal jó célból hozta össze őt Hamiltonnal
Hozzászólások betöltése