Ha valami, ez tömegkarambol: 21 NASCAR-autó ütközött Daytonában

Vasárnap tartották a 2019-es Daytona 500-ast, ami nem mellőzte a látványos incidenseket, beleértve azt az esetet, ami 21 kocsit érintett az oválon.

Cars scatter in turn 4 after a crash

Cars scatter in turn 4 after a crash

61. alkalommal rendezték meg a Daytona 500-at a NASCAR-ban, és mindössze 10 kör volt hátra, amikor bekövetkezett a lenti eset, amit a 21-es kocsival induló Paul Menard váltott ki azzal, hogy eltalálta Matt DiBenedetto  Leavine Family Racing Toyotájának hátulját. Mindketten az első ötben haladtak, amikor bekövetkezett az ütközés, tehát egy igen jó eredménytől fosztották meg magukat és a csapataikat.

Menard végül a 29. helyen ért be, és a leintés után elmondta, nem igazán tudja,  mi történhetett, ugyanis megpróbált kívülről elmenni riválisa mellett, aki középen volt, majd oda-vissza cikázott a szélek között. DiBenedetto a 28. pozícióban zárt, de korábban 49 körön át vezette a mezőnyt Daytonában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Button újabb versenykalandja: Mint 400 & Baja 1000
Következő cikk Női indulója is lesz az F2-es szezonnak: Tatiana Calderon az Ardennél

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország